Kanász-Nagy Máté: Nagy Istvánék kivéreztették az újpesti egészségügyet

egészség Újpest

Interjú Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármesterrel annak kapcsán, hogy elődje, Nagy István visszatér a Képviselő-testületbe. 

Bár Nagy István korábban többször a visszavonulását rebesgette, most mégis visszatér a Képviselő-testületbe? Hogyan vélekedik erről?

Ez a választásokon vesztes Fidesz mint jelölő szervezet és Nagy István döntése. Természetesen gratulálok neki, hogy újra képviselő lesz és jó munkát kívánok neki. Nagyon jó lenne, ha a politikai csatározásokon túl konstruktívan tudnánk tenni közösen is Újpest fejlődéséért, mi a városvezetés részéről maximálisan ezen leszünk, kizárólag erre koncentrálunk.

Nagy István korábban népjóléti alpolgármester volt, most Ön tölti be ezt a tisztséget. Mit lehet látni az első 100 nap után, a választások óta?

Nagyon komoly lemaradásokkal vettem át ezt a területet. Újpest egy „fapados szociális rendszert” működtetett, ami azt jelenti, hogy a korábbi városvezetés teljesen kivéreztette az ágazatot. Legfeljebb a törvényi minimumot nyújtották források és figyelem terén, lényegében semmilyen plusz támogatást nem adtak vagy plusz feladatot nem vállaltak. Gyakorlatilag a nulláról kezdjük az építkezést. Nagy Istvánék nem az emberekben, hanem a betonban, kövekben gondolkoztak, a humán területek fejlesztése helyett sok esetben megkérdőjelezhető és drága építésekbe kezdtek, elhanyagolva a lakosságot, a közösségeket, az újpestieket. 

Mik a legsúlyosabb hiányosságok?

A szociális intézményekben dolgozók bérezése rendkívül alacsony, ez természetesen kormányzati felelősség és mulasztás, hogy az elmúlt években ez az ágazat lényegében kimaradt a béremelési programokból. Ugyanakkor a legtöbb önkormányzat próbál bérkiegészítést adni, különböző pótlékok, cafeteria, juttatások formájában. Ez nálunk az elmúlt 10 évben teljesen elmaradt, muszáj lesz lépnünk ezen a téren. Meg kell tartani az itt dolgozókat, be kell tölteni az üresen álló státuszokat, itt sok tucat üres álláshelyről beszélünk. Meg kell becsülni a szociális vagy bölcsődei területen dolgozókat, de ez más humán ágazatokra is igaz. Most a rendszerben dolgozó szakembereken múlik, hogy nem omlott még össze az ellátás, ezért óriási hála illeti őket.

Milyen napi nehézségekkel kell szembenézni a népjóléti területen a munka során?

Konkrét lépéseket kell tenni a városrehablitációs programban, ami Újpest Városkapu térségét érinti, össze kell kötni a szálakat, koordinálni a folyamatokat. Meg kellett alkotni a hajléktalanellátással kapcsolatos intézkedési tervet, ilyen se volt korábban. Komoly ellátási problémát jelent a káposztásmegyeri családsegítő bezárása, amit szintén Nagy István alatt lépett meg az előző városvezetés, mi újra fogjuk azt nyitni hamarosan. Át kell vizsgálni a támogatási szerződéseket, pl. a tavalyi év végén a lisztérzékeny klub támogatását kellett rendezni, ezt is előkészítetlenül hagyták ránk. Voltak „érdekes túlköltekezések”, pl. a tartós élelmiszerosztás keretében betervezett költségeket a fideszes vezetők 80 millió forinttal lépték túl. Nem tudjuk még azt sem, miért nőttek jelentősre a szerződésben rögzített költségek a Babaköszöntő programban. Tehát van sok kisebb-nagyobb ügy, amit rendezni kell, vagy adott esetben ki kell vizsgálni, minek volt köszönhető a mulasztás, elmaradás, hibázás. Megnézzük, pontosan mi történt Nagy István vezetése alatt korábban.

Mik a távlati tervei a területen? 

Az említett szociális területen dolgozók bérkiegészítése az első fontos lépésünk, ez el fog kezdődni. A lakhatási válságot is kezelni kell, szükség van új bérlakások bevonására, erre részben választ ad a városrehablitációs program keretében épülő új modern bérház-társasház, de ez kevés lesz. Gondolkozunk a rossz állapotban lévő lakások felújtításában, lakhatóvá tételében is. Az Újpesti szociális rendszer legalább a fővárosi szintre kell emelni, de tovább kell haladnunk, a 21. század problémái 21. századi, erős megoldások kívánnak a népjóléti területeken is. Készen állunk a feladatra!

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük