Az első 100 nap Budapesten: 23 ígéretből Karácsony 7 ígéretet már teljesített

Budapest Újpest

Most telik az szokásos első 100 nap, amikor a sajtó hagyománosan megvizsgálja, mi történt a hatalomváltás óta. Karácsony Gergely főpolgármester jó áll ebben a vonatkozásban, mert 7 pontot már fel tud mutatni a legfontosabb 23-ból. És a tempó nem fog lassulni.

Nyilván vannak olyan kapányígéretek, amelyeket hamarabb, és vannak olyanok, amelyeket csak hosszabb idő, akár évek alatt lehet teljesíteni. Amihez azonban nem kellett sokat habozni, ahhoz a főváros vezetését átvevő köztársaságpárti-koalíció úgy tűnik, azonnal hozzálátott – pedig egyre komolyabb az ellenszél.

Teljesített ígéretek:

1. Ingyenessé teszi a tömegközlekedést az álláskeresők számára: január 1-től ingyenes, erről döntött a Fővárosi Közgyűlés.

2. Addig nem lesz stadionberuházás, amíg nincs minden kerületben egy CT-berendezés: megegyezett a kormánnyal a szükséges 50 milliárdról, cserébe hozzájárul az atlétikai vb-hez.

3. Liget-projekt: a jelenlegi épületek befejezése, új épület már nem épül. A kormány elfogadta, hogy új épület nem lesz a Városligetben.

4. A fővárosi cégeknél betiltja a túlóratörvény alkalmazását: novemberben megszavazta a közgyűlés.

5. Kihirdeti a klímavészhelyzetet: a Fővárosi Közgyűlés kihirdette.

6. Bevezeti a budapesti főkertész tisztséget, elindítja Budapest zöldítési programját (kinevezte Bardóczi Sándort, aki elindította a programot).

7. Szigorú átláthatóság: elkezdik feldolgozni az elmúlt öt év minden szerződését, és ezeket nyilvánosságra hozzák, jogi elemzés alá vetik, ha találnak elítélendő vagy bűncselekményre utaló jelenséget, akkor ezeket kivizsgálják: elkezdődött, pl a Főkert esetében már találkozni lehetett vele.

Sokat gyakran hangoztatott ígéret volt a fővárosi utak forgalomcsillapítása, a behajtási díj bevezetésének vizsgálata, a lakossági ingyenes parkolás kiváltása (például bérlettel), ezekről azóta is többször lehetett hallani, de konkrétumokról még nem tudni. Igaz, ilyen fajsúlyos kérdésekben hiba lenne gyors döntéseket hozni.

Forrás: Újpesti Hírmondó, Index
Fotó: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük