ungar-klara-sztk

Ungár Klára: Újpest vezetői teljes támogatásukról biztosítottak

egészség Újpest

Az Újpest.hu és az Újpesti Naplóban is megjelent Ungár Klárával, az SZDSZ egykori, de a közélettől egy évtizede visszavonult expolitikusával egy interjú – aki jelenleg az újpesti SZTK új ügyvezetője –, de az Origo szerint az interjút „eldugták”. A szavahihetetlenségéről ismert propagandaportál most sem hazudta meg önmagát: azaz hazudott. Mint a vízfolyás. Ezért most az Újpesti Hírmondó is leközli az „elrejtett” interjút.

Kupper András fideszes politikus, az SZTK korábbi vezetője a HírTV-nek azt nyilatkozta, az Ön kinevezésével „a pályázati kiírásnak nem megfelelő döntés” született, mivel Ön nem rendelkezik a kiírásban feltételként megjelölt végzettséggel. Igaz ez?
A válasz egyszerű: nem. A részletes válasz: két diplomám is van, közgazdász is vagyok, meg egészségmenedzser is. Több mint 10 éves vezetői gyakorlattal rendelkezem, és nagyon sok éves önkormányzati tapasztalattal: voltam képviselő, tanácsadó, önkormányzati vállalatvezető. Beszélek angolul, tudok számítógépet használni. Két évig az Országos Egészségbiztosító helyettes vezetője voltam, de valóban soha nem voltam patológus, mint Kupper doktor. Talán ez lehetett szerinte a probléma. 

Miután 2009-ben kilépett az SZDSZ-ből, az országos közéletben csak alkalomszerűen hallhattunk Önről. Mivel telt az elmúlt tíz éve?
Hát az elég változatos volt. Négy évig egy új liberális pártot próbáltunk életre kelteni, de nem sikerült. Aztán írtam pár tanulmányt, a Korrupció Kutató (CRCB) adott erre lehetőséget. Az elmúlt két évben a fiamnak segítettem, egyéni vállalkozó, és olyan lakásokat menedzsel, amelyeket turisták vesznek rövid időre bérbe.

Milyen állapotban vette át az intézményt?
Ha az októberben megválasztott új városvezetés és testület nem szavazott volna meg novemberben több mint 140 millió forintot, igen komoly hiánnyal, veszteséggel kellene a 2019- es évet zárni. Nagyon hosszúak az előjegyzési listák, vagyis nagyon hosszú ideig kell a betegeknek várni, míg eljuthatnak egy ultrahangvizsgálatra, vagy pl. egy kardiológus szakorvoshoz.

A tavaly őszi kampány egyik kiemelt témája volt az Szakrendelő helyzete. Az intézményben tapasztalható orvoshiány tényét a korábbi alpolgármester is elismerte. Hogyan tervezi a probléma enyhítését?
Minden megoldást bevetünk, a város vezetői teljes támogatásukról biztosítottak.

Ha lakás kell az új orvosoknak, a Vagyonkezelő segíteni fog, ha pluszforrás kell, magyarul pénz, az önkormányzat növeli az intézmény támogatását. 

A munkaerő-hiányon túl az intézmény technikai felszereltségét megfelelőnek tartja?
Van egy elég hosszú lista, hogy a szakorvosoknak mire lenne szükségük, de a vérvételi labor öreg székeit is ki kell cserélni, az év végén kapott állami pluszpénz nem kis hányadát erre kell fordítani.

Újpest-szerte beszédtéma, és az előbb Ön is említette, hogy egyre hosszabbra nyúlnak az SZTK várólistái. Reménykedhetnek benne az újpestiek, hogy rövidebb várakozás után hozzájuthatnak az ellátáshoz?
Egyértelmű igen a válaszom, a pályázatom egyik legfontosabb része ez volt.

A szakemberhiány orvoslásán túl a munkakörülmények és -feltételek javítása, a szervezet optimalizált működése, a rendelési idők betartása is sokat fog segíteni.  

2018-ban a kerület előző vezetése ígéretet tett az egynapos sebészeti eljárások bevezetésére az SZTK-ban, ám erre azóta még nem került sor. Mikorra teremthetőek meg ennek a feltételei?
Az önkormányzat 2018-ban elnyert egy komoly pályázatot, ami többek közt a most üresen álló hetedik emelet felújítását is szolgálja. Ezt követő lépésként, amennyiben a NEAK hajlandó finanszírozni az egynapos sebészetet, ott már ki lehet alakítani. Ha nem lehet állami finanszírozást mögé tenni, nem lehet megcsinálni, mert ennek költségeibe az önkormányzat és a kerület is belerokkan. A testület egyébként, pártállástól függetlenül, a kórház aktív részlegének újranyitását szeretné. Amennyiben van rá esély, az egynapos sebészetnek még a gondolata is feleslegessé válik. Vagyis még sok mindent kell eldönteni, mérlegelni.

Az Újpesti Szakrendelő 350 millió forintos állami póttámogatást kapott tavaly év végén. Mire tervezik költeni ezt az összeget?
A pénz valóban megérkezett az év utolsó napján, ám ehhez egyelőre nem nyúlhatunk, folyó működésre nem fordíthatjuk. Felhasználásáról szakmai tervet kell készítenünk, amelyet önkormányzat és kormányzati szinten is jóvá kell hagyni. Február végére-március elejére dől el, hogy milyen fejlesztésekre költhetjük ezt az összeget. A szakmai terv elkészítésébe bevonjuk a Szakrendelő orvosait és egészségügyi dolgozóit, illetve a háziorvosokat is. 

Mik azok a minimális célkitűzései, amelyeket mindenképp el szeretne érni az intézmény élén?
Szeretném, ha érezhetően lerövidülne a várakozási idő, kardinális kérdésnek tartom a betegek gyors diagnózishoz jutását. Van olyan szakma, amit visszahoznék a rendelőbe. Például a belgyógyászat. Szeretném humánussá és egyben gazdaságossá tenni a rendelőt. Ez utóbbi szinte lehetetlen a kormányzat jelenlegi egészségpolitikája miatt, de nem kizárt, hogy nyáron újragombolják a kabátot, és visszateszik az egészségügy működési kasszájába, amit 10 éve kivesznek. Ha az egészségügy „reformja” továbbra is „a minél kevesebb embert lehessen ellátni” irányába fog haladni, Újpest lakossága csak és kizárólag az önkormányzat erejében és segítő szándékában bízhat.

Forrás: Újpest.hu, Újpesti Napló, Újpesti Hírmondó
Fotók: Facebook

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük