A fiatalok kevésbé politizálnak, de Orbán felhergelte őket (is)

oktatás politika

Újabb pofon csattant Orbán arcán a fiataloktól: a legutóbbi kutatások sora és a legutóbbi választás eredménye is azt mutatja, hogy a kormány(egy)párt meglehetősen meggyengült a fiatalok körében, mert öregesnek érzik, amit és ahogy mondanak. És most tessék, itt az újabb tasli: mozgalommá alakul az egyik leginkább kormánykritikus ifjúsági csoport, a Független Diákparlament.

A 2014-ben alapított Független Diákparlament (FDP) az elmúlt 5 év során gondosan kidolgozott oktatási javaslatcsomagokat tett le az oktatási kabinet asztalára, és nem eredménytelenül:

sikerült több fontos részeredményt is elérnünk

Például 2017-ben a kronológiát tartalmazó történelem atlasz érettségin való használatának engedélyezése; az első sikeres nyelvvizsga árának állami visszatérítése; vagy éppen a felvételihez kötelező nyelvvizsga feltételének friss elhalasztása.


Mindezek ellenére azonban mint írják a fiatalok, azzal szembesültünk az elmúlt években, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében egyre kisebb a fogadókészség a konstruktív szakmai javaslatokra:

hiába dolgozunk tehát ezeken tanéveken keresztül, erőből átviszi a kormány az oktatáson azokat a változtatásokat, amelyek a saját hatalmi érdekeit szolgálják.

Azt tapasztaltuk, hogy jelentős nyomásgyakorlásra van szükség ahhoz, hogy a kormány egy szakmai javaslatot hajlandó legyen megfogadni.

Párt azért nem, de mozgalom!

Éppen ezért a Független Diákparlament úgy határozott, hogy mostantól mozgalmi keretek között dolgozik tovább. Az eddigi parlamentáris (képviseleti) modell helyett egy mozgalmi jellegű (részvételi) működési formára váltunk, így több nyomásgyakorló akció segítségével és az aktív taglétszámunk bővítésével mostantól az elmúlt 5 évben megalkotott komplex oktatási programunk egyes elemeinek megvalósításáért küzdünk – például hogy minden egyes diákszámára biztosítsanak minőségi nyelvoktatást.

A mozgalmi működéstől azt várjuk, hogy kevésbé bürokratikus keretek között, gyorsabb reakcióidővel és nagyobb hatékonysággal tudunk majd megmozdulásokat szervezni.

Ennek fontos része, hogy összetartó helyi diákközösségekre támaszkodva erős alapszervezeteket hozunk létre, – elsőként Budapesten, Debrecenben és Szegeden – amelyek segítségével településről településre vonjuk be a diákokat az oktatás modernizálásáért folytatott szerveződésbe, együttműködve helyi civilekkel is.
A szervezetünk víziója változatlan. Az a célunk, hogy minél több diák bevonásával kiharcoljuk egy korszerű, diákközpontú, igazságos oktatási rendszer létrejöttét Magyarországon.

Forrás: 24.hu, Városi Kurir, Fotó: középsuli.hu, atv.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük