Nővérhiány van, mégis kirúgtak egy ápolónőt a bejegyzéséért

politika

Eltávolítottak a siófoki kórházból egy ápolónőt azután, hogy a helyi fideszes képviselő bejegyzéséhez negatívan szólt hozzá – adta hírül az ATV. Horváth Mónikának azonnali hatállyal mondtak fel. A tévének nyilatkozva az ápolónő azt mondta, többször figyelmeztették, hogy „ebben a politikai helyzetben” nem engedheti meg magának, hogy politikai témákban írogasson az interneten. Horváth nem vette át a felmondólevelét, mert ahhoz nem mellékelte a kórház az indoklásként felrótt bejegyzést.

A siófoki kórházból korábban az orvosigazgatót is kirúgták, miután elindult az önkormányzati választáson ellenzéki jelöltként.

A kórház nem nyilatkozott az ügyről.

Korábban nagy port vert fel, amikor az Antall József Tudásközpont 2017 januárjában kirúgta az irodavezetőjét. Szert Boglárkát szerinte megtorlásként bocsátották el, miután megvédte egyik kollégáját. A kollégát Szert szerint politikai véleménye miatt vontak felelősségre és aláztak meg munkahelyén, illetve kifogásolta Antall Péter egyik Facebook-posztját, amiben Antall gyakorlatilag megfenyegette a tudásközpont munkavállalóit: ha akár csak lájkolgatnak olimpiaellenes tartalmakat, mehetnek máshová dolgozni. Szert jogi képviseletét a Helsinki Bizottság vállalta.

2018 márciusában hozott a munkaügyi bíróság első fokon ítéletet: a bíróság szinte valamennyi pontban Szertéknek adott igazat. 2019-ben a bíróság kimondta, hogy az Antall József egykori miniszterelnök fia, Antall Péter által vezetett intézet 

a véleménynyilvánítás elfojtása miatt rúgta ki Szert Boglárkát az Antall József Tudásközpontból. Antalléknak az elmaradt bért meg kell fizetniük (5,6 millió forint), de mivel a bíró szerint nem történt diszkriminációs sérelem, így a sérelemdíjat nem kell fizetniük.

Forrás és fotó: hvg.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük