Újpestnek nincs kórháza, de lassan Veszprémnek sem lesz

egészség

A “továbbra is fennálló szakemberhiány” miatt az intenzív ágyak harmadán nem fogadhatott betegeket a hétvégén a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház. A saját traumatológiáján, sebészetén és stroke centrumán túl még a balatonfüredi szívkórház betegeit is ellátó intenzív osztályon amúgy összesen 12 ágy van, vagyis a kórházban már ahhoz sincs elég orvos, hogy egy ilyen kis osztályt zavartalanul működtethessenek. A Népszava már szombaton érdeklődött a kórház főigazgatójánál, hogy emiatt kellett-e műtéteket elhalasztaniuk, de a hétfői lapzártáig se kaptak választ kérdéseikre. A lap szerint

a szakemberhiány ezidáig csak a fővárosban és a közép-magyarországi régióban okozott logisztikai nehézségeket a mentőknek, de egy ideje már más régiókban is egyre többször kell fogadó intézményt keresni a beutalási rendben kijelölt kórház helyett.

Még a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) saját adatai szerint is évről évre egyre több kórházi kapacitást szüneteltetnek az orvosok vagy a szakdolgozók hiánya miatt. Tavaly már 889 férőhelyet, az összes kórházi ágy két százalékát nem tudták kihasználni.

A KSH adatai szerint az orvosi álláshelyek 3,8, a szakdolgozói álláshelyek 3,4 százaléka betöltetlen. A legnagyobb probléma a fekvőbeteg-ellátásban van, ahol az orvoshiány 6,2, a szakdolgozóhiány 5 százalékos. A lap az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) nyilvántartása alapján azt írja, hogy Magyarországon ugyan 55603 orvos szerepel a nyilvántartásban, közülük csak 27 ezer jogosult önálló gyógyításra – húsz százalékuk már 65 évnél is idősebb, nyugdíjas korú.

Forrás: 444, Népszava, Fotó: Index

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük