Válnak a NER-celebek: mi marad Rogán Antalnak?

közélet politika

Válik a Rogán-házaspár, ami egy újabb érdekes momentum a NER-univerzumban. Az teszi azzá, hogy az utóbbi időben a házaspár azzal magyarázta meg gyarapodását, hogy Rogán Cecília sikeres üzletasszonyi karriert visz. Kérdés, mi marad a sikerből a válás után.

Két saját cég, egy szépségversenyegy bulvárlaptöbb sportesemény – Rogán Cecília az elmúlt időszakban berobbant az üzleti életbe, a siker útja pedig nem egyszer közpénzekkel volt kikövezve. Szépségversenyét az állami MTVA közvetíti, évente 52,6 millió forintért, a Rogán Cecíliához köthető sporteseményeket pedig három állami cég is támogatta, kis híján félmilliárd forinttal.

“Úgy tudom, a feleségem cége semmilyen állami megbízást és szerződést nem kap, abban pedig, hogy az állam ingyenes sportrendezvényeket támogat – mindig is támogatott – nincs semmi különös. Míg a feleségem a gyerekeinket nevelte, az volt a probémájuk, hogy a gyerekeket neveli és nem csinál semmit, most meg, hogy vállalkozik, és sikeres e téren, ez a probléma. Döntsék el. Ha van sapka az a baj, ha nincs sapka, az” – ez volt Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének reakciója a történtekre.

A hárítás nemcsak ebben az egy esetben jellemezte a Rogán-házaspárt. Miután kiderült, hogy beköltöztek egy hatalmas 12. kerületi villába, Rogán Antal azt közölte:A megkeresésében szereplő ingatlant Rogán-Gaál Cecília bérli. A Felhő utcai épületet egyébként barátnőjétől, Sarka Katától és annak férjétől, Bessenyei Istvántól – aki mellesleg a kormány kedvenc biztonsági cégének, a Valton Securitynek az egyik tulajdonosa – bérli a feleség.

Rogán Cecília üzletasszonysága volt a válasz az elhíresült helikopterezésre is. Emlékezetes, hogy 2016 őszén fotósorozat jelent meg a Népszabadságban a házaspárról, amint a budaörsi reptéren beszáll egy helikopterbe. (Öt nappal később felfüggesztették a lap megjelenését.)

“Én ajánlottam fel Cecíliának, hogy visszahozom őket Mándokról, az esküvőről, hogy ne kelljen a kisfiukkal éjszaka utazniuk. Cégem, a Nakama Partners ügyfele, amelynek Rogán Cecília a tulajdonosa. Megállapodásunk szerint az út költségeit a két cég barterezi el egymással” – írta anno a Népszabadságnak a helikopter üzemeltetője, a FlyCoop Kft.

Ágytól, kasszától?

Az üzletasszonyság tehát egészen idáig mindenre jó válasz volt. De mi lesz ezután? Ami biztosnak tűnik, hogy Rogán Antal ekkora luxust a bevételei alapján nem engedhet meg majd magának.

Legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint ingatlanjai mellett 39,3 millió forint megtakarítással rendelkezik, ezzel szemben viszont látható egy 18,2 milliós, magánszemélyekkel szembeni tartozás is. (A különbség 21,1 millió forint tehát pluszban.) Miniszteri fizetése havi 3 millió forint, emellé jön még egy szabadalomért 42,6 millió forint, amit nem tudni, hogy minden évben megkap-e, vagy csak egyszer. Cég egy sincs a nevén.

Rogán Cecília cége, a Nakama&Partners viszont rövid idő alatt Mészáros Lőrinc-i magasságokba emelkedett – már ami növekedésének tempóját illeti: míg 2016-ban 51 millió forint bevétele volt, addig 2018-ban már 1192 millió forint. A nyereség 438 millió forint lett. Osztalékként Sarka Katával közösen 136 millió forintot vettek ki, ehhez jött még a havi 1 millió forintos fizetés.

Azt nem lehet tudni, hogy a sporteseményekkel kapcsolatban mekkora összeg üti Rogán Cecília markát, mivel csak annyi tudható, hogy a védjegyet birtokolja, illetve szeretné birtokolni, de valószínűleg innen is csurran-csöppen majd azért valami. Rogán Cecília ezen felül továbbra is bent ül a városmajori teniszcentrum felügyelőbizottságában. A teniszközpont új üzemeltetője mellesleg Bessenyei István, a feleség főbérlője. A 24.hu információja szerint legalábbis Rogán Antal már október óta nem lakik a milliárdos értékű villában.

A jövőt illetően viszont árulkodó, hogy a Rogán Cecília által szervezett Fitbalance legutóbbi, őszi rendezvényét már egy állami cég sem támogatta, a honlapjukról legalábbis eltűntek az addig ott szereplő állami cégek.

Ma már csak a partnereket és médiapartnereket tüntetik fel. Hetekkel ezelőtt a hvg.hu írt a Nakama&Partnersnek, hogy ennek mi az oka, de nem válaszoltak.

Forrás: hvg.hu, Fotó: nyugat.hu, hvg.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük