Nagyon sok nyugdíjas nem kapta meg a rezsiutalványt

gazdaság pénz

A Magyar Posta összesen 2 508 758 – rezsiutalványt tartalmazó – küldeményt kapott kézbesítésre a Magyar Államkincstártól. 2019. szeptember 30-ig ezek közül 2 454 865 darabot kézbesítettek – tudta meg Karácsony Mihálya Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének (NYPOE) elnöke, aki közérdekű adatigényléssel szerezte meg az adatokat a Magyar Postától. Kiderült az is, hogy 2019. szeptember 30-án 2 334 küldemény volt sikertelen kézbesítési kísérletet követően a letéti átvételt biztosító postákon a címzettek átvételi lehetőségének biztosításával.

A nem kézbesített több mint 48000 darab levelet visszakülde a posta a Magyar Államkincstár részére.

Ez tehát azt jelenti – a kilencezer forint értékű rezsiutalvánnyal számolva -, hogy több mint 433 millió forint ragadt bent eddig. Azok a jogosultak, akik nem vették át az utalványt, levélben vagy személyesen a Magyar Államkincstár nyugdíjfolyósító igazgatóságához fordulhatnak, hogy újra kipostázzák nekik, de véleményem szerint ezt maximum néhány százan fogják megtenni. Mert gondoljunk bele, hogy egy vidéken élő, 80-as éveiben járó nyugdíjas ugyan honnan fogja tudni, kinek címezze a levelet, hogy hozzájusson a neki járó utalványhoz” – jegyezte meg Karácsony, aki szerint az, hogy a jogosultak körülbelül 1,5-2 százaléka nem vette át az utalványokat, egyáltalán nem meglepő.

A szakértő szerint rossz az értesítési mechanizmus, ráadásul sok nyugdíjas már a gyerekeivel él, vagy idősek otthonába költözött, és sokan elfelejtik átjelenteni magukat. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokan vannak, akik a kézbesítés időpontjában esetleg kórházban feküdtek vagy épp valamilyen vizsgálatra vártak egy rendelőintézetben.

Hiába kapták meg az értesítést, vannak, akiknek – akár egészségügyi problémák miatt – problémát jelent eljutni a legközelebbi postára is. És akkor nem is számoltunk azzal, hogy vannak olyan falvak, ahol nincs is posta, vagyis egy másik településre kellene elmenni a rezsiutalványért. Sokan egyszerűen ezt nem tudják megtenni – mondta Karácsony, aki elárulta, az lesz a Nyugdíjas Parlament javaslata, hogy a kézbesítetlen utalványok értékével növeljék meg a jövő évi költségvetési törvényben szereplő 800 millió forintos, több éve változatlan méltányossági nyugdíjemelésre biztosított keretet. A zárszámadási törvénytervezetből ugyanis tudni lehet, hogy 2018-ban 60 121 fő igényelt méltányossági nyugdíjemelést, de a 800 millió forintos korlát miatt csak 34 725 fő részesülhet benne. A beragadt utalványok összege több tízezer nyugdíjasnak jelentene lényeges segítséget.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük