Elmarad a mártonnapi felvonulás a fidesz bukása miatt

A gyerekeken áll bosszút a bukás miatt az újpesti Fidesz

Újpest

Tegnap írták ki az óvodavezetők az intézményeikben, hogy a november 9.-re tervezett Márton-napi vonulás elmarad. Pofátlanul úgy állították be a vezetők számára, mintha azt a következő városvezetés mondta volna le. Ebből azonban semmi sem igaz. Sikerült elérni Déri Tibort, Újpest új polgármesterét, aki lapunknak elmondta, hogy tegnap éjjel szembesült először egy lakossági jelzés alkalmával, és döbbenten állt előtte. „Milyen jó, hogy még jogerőre sem emelkedett a vasárnapi szavazás eredménye, máris ránk hivatkozva mondanak le programokat” – mondta Déri. Az új polgármester Facebook-posztjában is megerősítette, hogy hétfőn – első hivatali napján – intézkedni fog, hogy a gyermekek és szüleik által is nagyon kedvelt program ne maradjon el.

Mindez beleillik abba a sorba, amit a bukása óta a Fidesz és vezetői tesznek – elmondásuk szerint – Újpestért. Először a választási eredményeket támadták be nyilvánvalóan azért, hogy időt nyerjenek, majd most az új városvezetésre kenve a gyermemeken keresztül keltik a hangulatot. Mindezt Újpestért. Gratulálunk!

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük