A Képviselői Irodaházban tartott elnökségiket hallgathatták le

Budapest politika

Párbeszéd elnöksége rájött, hol rögzítették a csütörtökön nyilvánosságot kapott hangfelvételeket – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke. Azt mondta, az elnökség tagjai végighallgatták a felvételeket, egymástól függetlenül arra jutottak, a beszélgetéseket a Képviselői Irodaházban tartott elnökségi üléseket vehették fel, abból készült a „manipulatív” hangfelvétel.

„Azt gyanítjuk, hogy nem egy elnökségi ülés hanganyagát vágták össze, hanem több ülését. Arra alapozzuk ezt az állításunkat, hogy tudjuk, mik hangzottak el ezeken az üléseken. Felismertük a kérdezőket, és nem utolsósorban hallatszik egy gyerekhang, aki nem más, mint az én gyerekem. Mivel pici, rendszeres látogatója ezeknek az üléseknek. „Úgy tűnik, hogy valaki, vagy valakik a nemzetbiztonsági védelem alatt álló Képviselői Irodaházban rendszeresen hallgatják a Párbeszéd üléseit, ezt rögzítik és visszaélésszerűen nyilvánosságra hozzák.”

A mai napon feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen, tiltott adatszerzés bűncselekménye miatt. Nem tudjuk, hogy kik követték el a bűncselekményt, annak kiderítése a nyomozóhatóságok feladata. Politikusként csak azt tudjuk, hogy kinek áll érdekében rögzíteni ezt: ez pedig a Fidesz” – mondta Szabó Tímea. A társelnök szerint ez az elmúlt időszak legnagyobb politikai botránya, a tiltott adatszerzés 3-5 évig terjedő börtönnel büntethető.

Forrás: HVG; kép: technokrata

Címke:

1 thoughts on “A Képviselői Irodaházban tartott elnökségiket hallgathatták le

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük