Keményen lyukra futott Zsigmond Barna Pál Zuglóban

Budapest politika

Zsigmond Barna Pál a Fidesz budapesti szővivője ma sajtótájékoztatót tartott, ahol úgy értékelt, a parkolási rendszer továbbra is homályosan működik a XIV. kerületben, „Karácsony pedig azt is letagadja, amit maga ír alá„, titokban ugyanis nem is egy, hanem mindjárt kettő, parkolással összefüggő szerződést kötött a nyáron. Miközben „az átláthatóság feketeöves hírnökét játssza„, a konkrét számokat titkolja, emiatt már törvényességi felügyeleti eljárást indított a kormányhivatal – mondta a tavaly még a sertéshúst féltő fideszes országgyűlési képviselő, megjegyezve: „Karácsony alkalmatlansága miatt” Zugló már legalább egymilliárd forintot bukott, csak a parkoláson.

Erre reagált a Zuglói Önkormányzat, miszerint a kerületi parkolási rendszer nyereséges és átlátható, az üzemeltetéssel kapcsolatos minden döntés nyilvános testületi ülésen született. Közölték azt is, hogy az önkormányzat által 2019. július hónapban beszedett parkolással kapcsolatos bevételek összege 86 millió 654 505 forint, miközben ugyanebben a hónapban a parkolással kapcsolatos kiadások összege 51 millió 207 954 forint volt. Mióta tehát az üzemeltetést az önkormányzat maga végzi, a nyereség napi egymillió forint. Azt a költségcsökkentő intézkedést, amellyel ezt a nyereséget el lehetett érni, a Fidesz-frakció nem szavazta meg – jegyezte meg a XIV. kerületi önkormányzat.

Forrás: MTI; kép: Index

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük