Wintermantel megfutamodott: nem indul se egyéniben, se listán

politika Újpest

Az újpesti Fidesz bejelentette kompenzációs listáját a Helyi Választási Bizottságnál, melyet a testület a legutóbbi ülésén el is fogadott.

Nagy meglepetésre a regnáló polgármester nemhogy a lista első helyén, hanem annak egyik helyén sem szerepel. Így sem egyéniben, sem listán nem méretteti meg magát – csak a polgármesteri széket akarja megtartani.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy Wintermantel vonakodik elindulni egyénibennem szívesen kockáztatja meg, hogy egy vereség beárnyékolja városvezetői renoméját. Ugyan voltak olyan pletykák arról, hogy esetleg Káposztásmegyer 2-n, az 1-es számú választókörzetben ringbe száll egy egyéni mandátumért és felveszi a kesztyűt ősi riválisa, Trippon Norbert ellen, de az erőviszonyok felmérése után feltehetően jobbnak látta, ha átadja a körzetet – és a borítékolható bukással járó kétes dicsőséget – egy eddig ismeretlen fideszes párttársának, Kámány Péternek.

Nagyobb meglepetés azonban, hogy Wintermantel a kompenzációs listán sem kíván szerepelni – pedig Fidesz-vereség és Fidesz-győzelem esetén is könnyedén juthatott volna onnan képviselői mandátumhoz. Wintermantel tehát mindent egy lapra tett fel: vagy elnyeri a polgármesteri széket, vagy nem kíván többé politizálni Újpesten – jövőbeni ellenzékben egészen biztosan nem.

Az, hogy Wintermantel kizárólag csak a polgármesteri címért akar megmérkőzni, az azt is jelenti, hogy egy esetleges választási vereség esetén semmilyen pozícióhoz nem jutna a városházán és kénytelen lenne távozni az újpesti közéletből.

Elválasztva.
Forrás: Facebook

Ez egyfajta üzenet és a választás tétjét az ellenzéki szavazók számára feltétlenül növelő helyzet is: ha Déri Tibor nyeri a polgármesteri széket, akkor Újpest jó eséllyel örökre megszabadulhat a kilenc éve regnáló arrogáns polgármesterétől, Wintermantel pedig a NER-en belül egy bukott ember lehet. Nincs az a Szerencsejáték Zrt. vagy Villamosművek, ahol tárt karokkal várnák azt a fideszes politikust, aki elvesztett egy fontos fideszes bástyát kilenc évnyi regnálás után. Újpest népe – ha jól szavaz októberben – gyakorlatilag korkedvezményes nyugdíjba küldheti a polgármestert.

A kompenzációs lista első helyét Wintermantel helyett Rádi Attila, eddigi alpolgármester foglalja el. Rádi a helyi Fidesz megbízható és kipróbált szürke eminenciása. Nagy titkok tudója, ezért megkerülhetetlen – jobbnak látták nem szélnek ereszteni, de már túl van a zeniten. Mivel régi embere Wintermantelnek, így a helyi pártszervezet megújítása, megfiatalítása – még egy választási vereség esetén sem – várható el tőle.

Rádit Dr. Molnár Szabolcs követi a második helyen, aki ugyancsak alpolgármesterként szolgált az elmúlt ciklusban. Harmadik helyen a szír származású orvos, Dr. Dabous Fayez áll. Negyedik helyen a hetven esztendős Hladony Sándor, míg az ötödiken a pártpropaganda terjesztéséért, az ellenzéki plakátok megrongálásáért és az álprofilokkal való kommentelgetésért felelős Ozsváth Kálmán szerepel. Őket három kevésbé ismert és igen szerény közéleti aktivitású politikus követi: Szabó Béla (6.), Jókay Attila (7.) és Németh Edit (8.), aki az első nő a listán.

Forrás: Facebook

Némi meglepetés, hogy a rendszerváltás (!!) óta, azaz közel harminc éve alpolgármesterként dolgozó Nagy István csupán a kilencedik helyen szerepel, azonban ő a – Fidesz számára – hagyományosan erős választókörzetben, a Kertvárosban indul egyéniben, így jó esélye van, hogy nyolcadik (!!) önkormányzati ciklusát is elkezdje, amit talán minden jóérzésű választópolgár némileg túlzásnak érezhet.

Az világos, hogy kikkel nem számol már hosszabb távon a helyi Fidesz: Bartók Béla (11.) és Jánszkyné Ulman Mária (12.) ötéves munkássága még a párt helyi szervezetét sem győzte meg arról, hogy érdemes lenne belevágni a folytatásba, így ő velük bizonyára nem találkozunk már a következő ciklusban. Valószínűleg erre a sorsra jut a még harmincévesen is a Fidelitasban nyomuló Renge Zsolt is, aki sokak szemét szúrta már a helyi szervezetben (rendszeres konfliktusait kevés munkával kompenzálta), így nem meglepő, hogy csak a 13. helyet kapta a kompenzációs listán. Az állatvédő munkásságával – a politikusi pályafutásánál feltétlenül – jelentősebb sikereket elérő Pataki Gábor (14.) pedig bizonyára maga sem kívánta a folytatást.

Fiatalos, lendületes csapat 
Forrás: Facebook

A Fidesz jelöltjeiről a következő megállapításokat lehet tenni:

  • Egy fő kivételével pontosan ugyanazok a jelöltek indulnak egyéniben, mint akik 2014-ben.
  • Ezek szerint minden képviselő jelesre vizsgázott az ötéves ciklus alatt.
  • Olyannyira, hogy öt esztendő alatt egyetlen egy tehetséges, rátermett, fiatal, új politikust nem tudott kinevelni sem a helyi Fidesz alapszervezet, sem a helyi Fidelitas.
  • De ha ki is neveltek volna rátermett fiatalokat, azok sem is rúghattak volna labdába – Wintermantel legfőbb szövetségeseinek a helye sziklaszilárd, a rendszer pedig zárt.
  • Azok a képviselők is megkapták az újrázás lehetőségét, akiknek az ötéves képviselői munkássága gyakorlatilag értékelhetetlen volt és legfeljebb a gombnyomogatásban jeleskedtek.
  • Ehhez még igazából kampányolniuk sem kell, csak a nevüket és a fényképüket adni a plakátokhoz és a szórólapokhoz.
  • A jelöltek átlagéletkora megközelíti a 60 évet.
  • Ebből következően ma már nem fiatalok és amint a tevèkenységükből látjuk, nem is demokraták. Nem érdekli őket a kerület és a benne lakó emberek problémái, csak a pozíciójuk megtartása lebeg a szemük előtt.
  • Megdöbbentő, de egyetlen egy korszerű, modern, valóban 21. századi gondolkodású és mentalitású politikust sem találunk a listán.
  • Cserébe viszont tucatnyi olyan jelöltje van a kormánypártnak, akik az elmúlt időszak leggyalázatosabb és legvállalhatatlanabb döntéseihez is szolgalelkűen asszisztáltak.
  • Mindent megszavaztak, amit Wintermantelék eléjük raktak. Beépítéseket, fakivágásokat, telekeladásokatmindent!

Van még egy fontos közös tulajdonsága ezeknek a fideszes jelölteknek: személyesen lényegében már nem kampányolnak, ugyanis nem hajlandók az emberek között mutatkozni. Kilenc évnyi helyi politizálás után már csak egy valami zavarja őket: a lakosság.

Az induláshoz szükséges ajánlásaikat diákmunkásokkal szedették össze, a szórólapjaikat terjesztőcégekkel szóratják; a jelölteket nem látni a saját választókörzeteikben. Nincsenek utcai kitelepüléseik, nem szerveznek se lakossági fórumokat, se nyilvános rendezvényeket. Újpestre nem jön már kormánypárti politikus, se látogatóba, se szalagátvágásra, hiszen a helyi Fidesz tudatos stratégiája, hogy szabadulni szeretne a narancsszíntől és a fideszes bélyegtől.

A helyi képviselő-jelöltek kampánytevékenysége kimerül abban, hogy az önkormányzat rendezvényein felbukkannak, egy-egy népszerű híresség társaságában fotóztatják magukat, esetleg iskolai tanévnyitókon szerepelnek a gyerekek körében. Lelkük mélyén már alig várják a szeptember végén esedékes krumpliosztást, esetleg egy-egy PR-fotó kedvéért majd “segítenek” a postásnak a kormány által küldött rezsiutalványok kézbesítésénél. Az újpesti Fidesz kampányát gyakorlatilag a rengeteg közpénz és a kormány központi propagandája tartja életben, meg az a néhány celeb, akik valamilyen okból kifolyólag még mindig kiállnak mellettük. De ez már a végjáték. Kampányuk fáradt, átütő erő nélküli. Tematizálni hónapok óta nem tudnak, folyton az ellenzék témáira reagálnak, de azt is sokszor csak megkésve. Nincs világos üzenetük és ajánlatuk az újpestieknek, hacsak az nem, hogy folytatják, amit eddig.

Újpesten a májusi EP-választáson – 50%-os részvétel mellett – közel 23.000 szavazó adta le a voksát valamelyik ellenzéki pártra és csak 14.700-an szavaztak a Fideszre.

Fidesz listája:

  • 1) Rádi Attila
  • 2) Dr. Molnár Szabolcs
  • 3) Dr. Dabouz Fayez
  • 4) Hladony Sándor
  • 5) Ozsváth Kálmán
  • 6) Dr. Szabó Béla
  • 7) Jókay Attila
  • 8) Németh Edit
  • 9) Nagy István
  • 10) Dr. Kató Balázs
  • 11) Bartók Béla
  • 12) Jánszkyné Ulman Mária
  • 13) Renge Zsolt
  • 14) Pataki Gábor
  • 15) Kámány Péter
  • 16) Osváth Eszter
  • 17) Somogyvári Gábor

Forrás: valasztas.hu

Képek: Facebook; borítókép: 24.hu

Tagged

5 thoughts on “Wintermantel megfutamodott: nem indul se egyéniben, se listán

  1. A jelölti lista a Fidesz listája, de az eddig mindig – 13 éve – megjelent a fideszes színekben is. Most átmentek lilába.

    Miért kell becsapni a választókat?
    Ez a kormányzó párt listája, csak “ősrégi” fideszes politikusokkal. Ez nem szégyen, hanem tény. Tessék felvállalni.

    Szomorú, hogy mindezek mellett szégyellik a pártszövetségüket is, hiszen nincs sem KDNP logo sem KDNP-s jelölt sehol. Pedig ezért a logoért oroszlánként harcoltak évekig. Hová tűnt az erős szövetségi rendszer?

  2. Az elég árulkodó hogy WZS. pultjai mögött diákmunkások állnak, Nincs olyan aktivistájuk, aki az arcát adná. Egyik Fideszes ismerősömtől, hallottam hogy 1300 Ft./óra „kompenzációt” kapnak ha rész vesznek a kampányban. Ami lássuk be nem is olyan rossz kereset, de ennek ellenére mégsem tolonganak! Az meg egyenesen gusztustalan hogy kisiskolásokkal pózólnak, mint valami rossz cukros bácsik. Sajnos WZS. és stábja már nem képes megfelelni a 21. századi elvárásoknak itt az ideje valami más elfoglaltság után nézni, és átadni a stafétát a fiatal friss generációnak aki jövőbe vezeti a kerületet!

  3. Hogy is van a “Süllyedő hajó” és a rágcsálók hasonlata?

    Egyébként sebaj. Minél kevesebb ilyen arc, annál több zöld terület. 🙂

  4. Flórián Molnár:
    Wintermantel úr – visszavont hozzászólásában – gúnyosan további jó hírmamisítást kívánt, pedig Ő maga ismerte el, hogy a hír igaz, sőt így volt ez már öt évvel ezelőtt is ! Ebből egy dolog világosan kiderül: amennyiben nem lehet tovább Polgármester, úgy a későbbiekben semmiféle szerepet nem kíván játszani Újpest közéletében ! Tegyünk róla, hogy így legyen ! 🙋‍♂️

  5. A lila szín a Momentumé, nem értem miért nem tiltakoznak az ellen, hogy megtévesztik a választókat. Már csak ennyire tellik tőlük!?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük