Kósa Lajos: újra „narancssárga lesz a térkép”

politika

Kósa Lajos a Hír TV A nyolcas című műsorában azt mondta, az ország négyötödében lesz polgármesterjelöltjük, így pártja célja teljesült. Az önkormányzati választásokért felelős kampányfőnök emlékeztetett rá, az ország 303 településén él mintegy 8 millió ember, 7,8 millióan laknak olyan helyen, ahol lesz fideszes polgármesterjelölt. G. Fodor Gábor kérdésére Kósa Lajos úgy vélte, október 13-án van rá esély, hogy ismét narancssárga lesz a térkép, de a kampányt végig kell csinálni.

Kósa úgy vélte, meghiúsult az ellenzék összefogása, a 169 tízezer fősnél nagyobb település közül csak 53-ban tudni ilyenről, ez mintegy 30 százalékos eredmény. Az 53 hely közül csak 31-ben lesz egyetlen kihívója a Fidesznek, hisz van olyan település (Debrecen is ilyen), ahol két ellenzéki jelölt is lesz.

Az ellenzék tévesen gondolja, hogy a kormányt az önkormányzati választáson kell megverni. Kósa azt mondta, októberben nem tud olyan eredmény születni, ami kihatással lehetne az Orbán-kormány regnálására.

A kampányfőnök szerint az ellenzék csak háborút, míg a Fidesz építkezést, fejlődést ígér. Most, ha valaki építkezni akar, akkor malteres kanál, betonkeverőgép kell és nem tank. Nem véletlen, hogy az építkezésen a tankok száma nagyon kevés szokott lenni. Mert az nem való erre – tette hozzá Kósa Lajos.

Forrás: 24.hu; kép: Hírhatár

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük