Leadták Karácsony Gergely és a kerületi polgármesterjelöltek ajánlásait

Budapest politika

Az MSZP, a DK, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP képviselői 16 ezer 200 ajánlást adtak le – hangzott el a közös sajtótájékoztatójukon, amelyet az ívek leadása előtt tartottak. 

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a gyűjtés folytatódik a törvényes határidőig, és minden ajánlóívvel elszámolnak majd. A politikus megköszönte a többi ellenzéki pártnak a közös munkát és azt, hogy lehetővé tették „a mostani pillanatot”.

Gy. Németh Erzsébet DK-s fővárosi képviselő elmondta, hogy Karácsony Gergely mellett mind a huszonhárom közös polgármesterjelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat. Kijelentette, október 13-án, az önkormányzati választások napján Budapestnek új főpolgármestere lesz.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa azt mondta, támogatja Karácsony Gergelyt, hogy a budapesti városvezetés átláthatóan, a lakosság érdekében működjön.

Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja hangsúlyozta, mindenki számára egyértelmű a választás: ha valaki változást szeretne, akkor a közös jelöltjeikre kell szavaznia. Hozzátette, Karácsony Gergely méltó ember arra, hogy az ellenzéket képviselje.

Heltai László, az LMP budapesti elnöke azt mondta, a választás tétje, hogy Budapestet olyan emberek irányítják-e a jövőben, akik a globális felmelegedést csak „ellenzéki trükknek” tartják, vagy olyanok, akik komolyan veszik azt. A tét, hogy a város élhető lesz-e a jövőben vagy nem – fűzte hozzá.

Utólértük Déri Tibort, újpesti polgármesterjelöltet is, aki megerősítette, hogy ma reggel mind a 14 egyéni képviselőjelölti, és mind a polgármesteri jelölő íveket leadták a Helyi Választási Irodában. Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt Újpesten vezetett íveivel kapcsolatban azt mondta, „büszke vagyok arra, hogy Karácsony Gergely ajánlásainak csaknem tizede Újpestről száramzik. Újpest változást akar, ez látszott már az ajánlásgyűjtés alkalmával. Folytatjuk a munkát, ott leszünk mindenhol, elmondjuk terveinket, majd október 14-től pedig meg is valósítjuk azokat!

Forrás és kép: MTI

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük