Az UTE kajak-kenusai a szegedi világbajnokságon

sport

Vasárnap véget ért a Szegedi Kajak-Kenu Világbajnokság, amely egyben kvalifikációs verseny is volt a jövő évi Tokiói Olimpiára. A magyar csapat nyerte az olimpiai éremtáblázatot és ezzel együtt számos kvótát is bezsebeltek a magyar csapat számára. A kiváló eredmények gyűjtéséből, az UTE kajakosai és kenusai is vastagon kivették a részüket!

Kozák Danuta, hátsérüléssel bajlódva is K-1 500m 3. helyen végzett és az éremmel együtt egy kvótát is szerzett. K-2 500m-en, sajnos kizárták őket egy technikai jellegű probléma miatt, így ott Kárász Annával (NKM Szeged), nem tudtak végül harcba szállni az érmekért vívott csatába.

Lucz Dóra, szintén olimpiai számban, K1 200m-en állt rajthoz. Kiváló versenyzéssel bejutott a döntőbe, ahol az előkelő 6. helyet szerezte meg. Sajnos egy hellyel lecsúszott a kvótáról, de bízzunk benne, hogy jövőre azt is megszerzi!

Lucz Anna és Kiss Blanka K2 200m-en mérettette meg magát. Remek versenyzéssel, a döntőben 3-ak lettek és így egy bronzéremmel gazdagították a magyar csapat érem kollekcióját.

Lakatos Zsanett is közel volt a dobogóhoz, végül, a női kenusok 5 km-es futamában a 4. helyen ért célba.

Férfi versenyzőink sem tétlenkedtek. Fekete Ádám, Hajdú Jonatánnal (Dunaferr SE) párosban, a kenu kettesek 500 méteres futamában ezüstérmet nyertek.

A férfi kajakosok olimpiai számában, a kajak négyes 500m-es futamában Tótka Sándor, Nádas Bencével (NKM Szeged), Birkás Balázzsal (NKM Szeged) és Kuli Istvánnal (NKM Szeged) egy hajóban, szoros versenyben, az 5. helyen végzett. Ez nagyon értékes ötödik hely, mivel ebben a számban már nem lesz pótkvalifikáció így nem is lehet megszerezni már másik versenyen a kvótákat számunkra. Ez a 4 kvóta, nagyon fontos volt a magyar férfi kajakosok számára.

Még egy versenyszámban szerepeltek UTE-s versenyzők, mégpedig a kajak négyesek 1000m-es futamában. Tóth Dávid és Kulifai Tamás, Erdőssy Csabával (Graboplast Győr) és Kós Benedekkel (Szarvas) kiegészülve, 4. helyen végeztek.

Versenyzőinknek és a többi magyar indulónak is szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk! További képekért és eredményekért, keressék fel a Magyar Kajak Kenu Szövetség facebook oldalát vagy a www.szeged2019.huoldalt!

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük