Balesetveszélyes út, láthatatlan gyalogátkelő Káposztásmegyeren

Újpest

Boka- és lábszalagszakadást szenvedett egyik olvasónk pár héttel ezelőtt az Óceánárok utca – Hajló utca kereszteződésénél, mikor munkából hazafele átkelt a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Elmondása szerint már sötét volt, ezért nem látta jól a széttört útburkolatot. Az önkormányzat felé nem jelezte a balesetet, mivel a körzet önkormányzati képviselője is erre lakik, valamint az úttest állapota évek óta csak romlik, annak felújítására és a hibák kijavítására semmilyen erőfeszítést nem láttak még a helyiek. A helyszínről készítettünk képeket, melyeken jól látszik, hogy nem csak az úttest felületével van probléma, hanem a gyalogátkelőhely felfestése is szinte észrevehetetlen.

Sajnos nem csak ezen a részen vannak problémák a járdák és az úttest minőségével, Káposztásmegyer belsőbb részein is mindennapos problémát okoz, hogy séta közben a lyukakat kell kerülgetni, nagyobb esőnél pedig már közlekedni sem lehet, mivel ezeken a részeken hatalmas egybefüggő vízfelületek alakulnak ki, melyekbe belelépve nem tudja az ember, hogy biztonságosan át tud-e kelni rajtuk. 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük