Áder: Olyan otthont kell berendeznünk, amiből „kitessékeljük az idegen, barbár eszméket”

Budapest

Az ünnepi zászlófelvonás után Áder János államfő beszédében azt mondta: a magyarok sok álmából – demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, az Európai Unióhoz való csatlakozás, NATO-tagság – valóság lett, „néhánynak a beteljesülése azonban még várat magára.

Áder arról is beszélt, hogy harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. „1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket. Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni” – tette hozzá Áder.

A köztársasági elnök leszögezte: a katonákon is múlik, „hogy hazánk olyan maradhasson, amilyennek Szent István megálmodta, amilyennek több mint ezer év magyarjai megtartották: hogy szabad, erős, független, európai ország lehessen„.

1989 megtanította nekünk, hogy a szabadság nem ölünkbe pottyanó ajándék, hanem a közös munka gyümölcse” – fogalmazott.

Áder János hangsúlyozta: „hála első királyunknak és az őt követőknek, hála mindazoknak a magyaroknak, akik szabadságot és biztonságot teremtettek ebben a hazában

Benkő László honvédelmi miniszter ünnepi beszédében azt mondta: „A béke és a biztonság megőrzésére Magyarországnak erős honvédségre van szüksége„.

a kormány azért indította el a honvédelmi és haderőfejlesztési programot, hogy ezen feladatoknak maradéktalanul meg tudjon felelni. A sikerhez mindenki támogatására szükség van, „csak közösen tudunk célt érni” – fogalmazott.

A katonák vállalják, Magyarország értékeit, érdekeit, hazájukat, szeretteiket, ha a helyzet azt kívánja életük feláldozásával is megvédik – fejtette ki a miniszter, kiemelve: egyedülálló eskü ez, ahol az ember a legdrágább dolgot, életét ajánlja a nemzet szolgálatába.

Forrás: Magyar Narancs; kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük