Déri Tibor: Van bátorságom kiállni az újpestiekért!

politika Újpest

Interjú Déri Tiborral, ellenzéki pártok, civil szervezetek által támogatott polgármesterjelölttel.

Hol töltötte a gyerekkorát?

Hevesből származom, Füzesabonyban nőttem föl, Egerbe jártam középiskolába. Földrajz-környezettan szakos tanár vagyok. Egy energetikai multinál helyezkedtem el. Az egyetem elvégzése után kerültem 2009-ben Újpestre, most is itt élek a családommal.

Harminchárom éves, három gyermek édesapja. Mióta foglalkozik politikával?

2010 után hamar szembesültem az olyan vállalhatatlan intézkedésekkel, mint a NET-adó vagy a magánnyugdíj-pénztár lenyúlása. Leépült a jogállam, megszűnt a független média. Az itteni közpénzből fizetett médiában is lényegében csak Fidesz-propaganda jelenhet meg. Ha mást akarunk, tennünk kell érte! Polgármesterként megmutatom, hogy lehet ki- egyensúlyozott, objektív tájékoztatást is teremteni.

Ahhoz, hogy könnyebben boldoguljon, gyakrabban kellene járnia a Kakukk Vendéglőbe.

Van egy mondás Újpesten: sokkal könnyebb megtalálni a polgármestert a Kakukk Vendéglőben, mint a városházán. A Kakukk esete azt igazolja, hogy kicsiben is az történik, ami országosan nagyban. Szóvá tettük, hogy milyen kedvező áron – 15 millió forintért – adták el az éttermet, hogy aztán kitömjék önkormányzati megbízásokkal. 52 millió forint megrendelést kapott több év alatt az étterem az önkormányzat világából. Vajon a többi újpesti étterem, az Öreghalász, a Capri, a Marcellino, a Sógor is ilyen kivételezett helyzetben volt az elmúlt években? Ez csak egy példa. Bárhová nézünk, mindenütt csókosokat látunk. Tisztességes-e ez a fideszes uram-bátyám világ, ami Újpesten van? Én a tisztességtelen kivételezésnek véget fogok vetni.

Mennyire izgatják az embereket a gyanús ügyek?

Megkapartuk nemrég az Ady Művelődési Központ ügyét is, a fideszes önkormányzat fontosnak tartotta, hogy még a választások előtt eladja. Egy ajánlat volt, 500 millió forintért – négyzetméterenként 76 ezer forintért – kelt el a területet. Miközben már Újpesten is a 800 ezer forintot súrolja az új lakások négyzetméterenkénti ára. Megkérdezte az önkormányzat az újpestieket, hogy mit szeretnének oda? Mi megkérdeztük, közel 2600 aláírást gyűjtöttünk össze pár hét alatt. Az újpestiek nem újabb beépítéseket és parkolási problémákat szeretnének, sokkal inkább árnyas, hűsítő parkot, fákat, virágokat. Ezért hirdettem meg az Ady-park koncepcióját. A fideszes polgármestert és a profitéhes építési vállalkozót mindez legkevésbé sem érdekelte. A két világszemlélet között is választanunk kell októberben.

Meg lehet-e tisztítani a helyi közéletet?

Szeretném, hogy a jövőben megszűnjön a Wintermantel-féle urambátyám világ. A Momentum 21. századi párt, a korszerű gondolatokat szeretnénk sikerre vinni, és a tisztességtelenség nem tartozik ezek közé. Ha Németországban kiderül valakiről valami, következménye lesz. Örülök, hogy ezt a világnézetet hat újpesti politikai párt támogatásával képviselhetem.

Amikor valaki politikusnak áll, azt mondja, hogy tisztességes lesz, kikéri az emberek véleményét. Erre a választó úgy reagál, hogy mind ezt mondja.

Nem csak mondom, hogy tisztességesnek kell lenni, most is az vagyok, ahogyan az újpestiek döntő többsége is az. Vajon a fideszes városvezetők elmondhatják-e magukról ugyanezt!? Szerintem nem. A rendelkezésre álló forrásokat a városban élő emberekhez kell eljuttatni, nem a haverokhoz.

Hogyan lehet fejleszteni és élhető várost is teremteni egyszerre?

Ha megnézzük a 13. kerületet, azt látjuk, hogy megtalálták a normális fejlődés és az élhető környezet helyes arányait. Nálunk ez úgy megy, hogy a Nádor utcában komplex út- és járdafelújítást hirdettek. De hogyan? Kivágták a fákat, és leaszfaltozták a helyüket is. Ez felháborító, az ott élők közül többen felkerestek emiatt.

Sokan panaszkodnak a leépülő egészségügyi szol- gáltatásokra és a lakhatás problémáira. Milyen tervei vannak erre vonatkozóan?

Olyan városvezetést szeretnék, amelyik az emberek hétköznapi gondjait helyezi a középpontba. Újpestnek kórházra van szüksége. A mostani polgármester hagyta, hogy bezárják a kórházainkat. Most meg már kormányhatározat van arról, hogy munkásszálló lesz az Árpád kórházból. Mi az oka az orvos- és dolgozóhiánynak, mi van a várólistákkal? Ez a helyzet az önkormányzat vezetőinek súlyos mulasztása, amit rendbe kell tennünk. Ahogyan az is az ő mulasztásuk, hogy nem épültek az elmúlt tíz évben megfizethető bérlakások. Pedig minden ciklusban több száz bérlakást kellett volna és kellene építeni.

Kell egy városvezetőnek a klímaváltozással foglalkoznia? Hat ez a hétköznapokra?

Hogyne hatna. Pédául méregdrágán vettek egy elavult orosz metrót a 3-as vonalra, de klímát nem tettek bele, most is csak ígérgetik. Ezt is végigasszisztálta a fővárosban Újpest fideszes polgármestere. Persze ő nem metróval jár. Az újpesti lakóépületek többsége nem rendelkezik megfelelő hőszigeteléssel. A lakások a nyári hőségben 28-30 fokra melegednek. Azt gondolja a fideszes polgármester, hogy ezt a bűnét néhány villanyizzó közpénzből történő osztogatásával el lehet fedni? Ennyire lenézi az újpestieket?

Valóban fenyegetést jelent-e a zöldterületekre a városvezetés?

Beépítések fenyegetnek Káposztásmegyeren és máshol is. Ha nem állítjuk meg őket, két hektárral kisebb lehet a Farkaserdő. Az Ady telkét is engedik beépíteni. Egy élhető városban meg kell védenünk a zöld ligeteinket, sőt, újabb és újabb közparkokat kell létrehoznunk.

Hogy képzeli az állampolgárok aktívabb bevonását a politikába?

Nem kamukonzultációkkal, mint ahogyan a fideszes polgármester teszi! Közösen kell alakítanunk Újpest életét. Minden fontos ügyben valódi, korrekt kérdésekkel kérjük ki az érintettek véleményét, erre külön rendeletet is alkotunk. A csapatomat alkotó képviselőknek a körzetükben nap mint nap jelen kell lenniük. Polgármesterként nekem is kötelességem lesz személyesen bekopogni a háztartásokba, és meghallgatni az újpestieket.

Azt hogyan tudja elhitetni a választókkal, hogy ön többet tudna tenni Újpestért?

A Wintermantel-kör bebizonyította, hogy szolgai módon kiszolgálja a fideszes kormányt, nem merik képviselni az újpestiek érdekeit. Most kétségbeesésükben választási osztogatásba kezdtek az adófizetők pénzén. Ne dőljön be nekik senki sem! Én a versenyszférából jövök, el tudok helyezkedni a szakmámban. Ezért is van bátorságom, hogy kiálljak Újpest érdekeiért! Szokták mondani, biztosan arra készülünk, hogy kitakarítsuk az egész önkormányzatot. Szó nincs ilyenről. Nem érdekel, hogy valaki fideszes, jobbikos vagy LMP-s. Ha valaki tisztességesen ellátja a feladatát, helye van a csapatomban.

Az interjú az Újpesti Hírmondó nyomtatott változatásban jelent meg 2019. augusztus 5-én.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük