Rengeteg a panasz egy káposztásmegyeri dohányboltra

Újpest

Több panasz is eljutott el szerkesztőségünkbe a Csíkszentiván utca 6.-ban, egy tízemeletes társasház aljában működő dohánybolttal kapcsolatban. A bolt alapvetően nem kereskedelmi egységként működik, azonban vásárlás után a „vevők” ott maradnak: isznak, dohányoznak, nem tartják be az 5 méteres előírt távolságot a bolt bejáratától. Elmondások alapján folyamatosan 2-3 rekesz ital van náluk, ezeken foglalnak helyet. Ottlétük alatt a dohányfüst és a vizelet szaga folyamatosan az ott lakók ablakain megy be, szellőztetni sem tudnak. A dohánybolt vendégei pedig éjjel-nappal hangoskodnak, káromkodnak.

A lakók a tulajdonost is próbálták utólérni, eddig sikertelenül. Korábban 0-24 nyitva volt a dohánybolt, most már “csak” 6-22 között, ám hétvégéken és ünnepnapokon is, amikor elméletileg csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhatna az üzletben. De őt – ahogy írtuk – nem sikerült elérni. Egy a házban élő lakó elmondása alapján a társasház közös képviselője a jegyzőnél is bejelentést tett, de így sem történt semmi. A közös képviselő sem találta meg egyébként a tulajdonost.

A lakók többször hívták már ki a rendőröket is, akik általában felszólítják őket, hogy ne igyanak, de egyébként joguk van az utcán lenni. Ha a lakók szólni mernek, akkor fel vannak háborodva a “vásárlók”, hogy nekik joguk van ott lenni. A lakók elmondása szerint a közterület-felügyelők nem jönnek ki, úgy sem, ha az a bejelentés tárgya, hogy közterületen isznak, vizelnek, ami tilos.

A házban lakó kisgyermekes családok is panaszkodnak: “a trafikokat alapvetően azért találták ki (lefóliázva, eltakarva), hogy kiskorú gyerekek ne lássák a dohánytermékeket és ezek vásárlását. Ehhez képest úgy kell bemennünk a saját lakóházukba kisgyerekekkel, hogy át kell verekedniük magukat az ivó, dohányzó, káromkodó, a bejáratunk elé vizelő embereken.

Tagged

3 thoughts on “Rengeteg a panasz egy káposztásmegyeri dohányboltra

  1. “a trafikokat alapvetően azért találták ki (lefóliázva, eltakarva), hogy kiskorú gyerekek ne lássák a dohánytermékeket és ezek vásárlását.” Nem, nem erre találták ki, hanem, hogy a kivételezett fideszbanda jól megszedje magát a dohánybizniszen….

  2. Üzenem az újságírónak és a ház lakóinak, hogy ne a jegyzőhöz irogassanak a “nemzeti “dohányboltnál kialakult áldatlan állapotok miatt, hanem a drága NAV-hoz, ugyanis az adja ki a dohánybolt engedélyét, no meg a pia árusítást is ő hagyja jóvá és veszi nyilvántartásba, nem pedig a jegyző.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük