Újpesti drogdílereket kapcsolt le a rendőrség

rendőrség Újpest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói egy nap alatt három kábítószer-kereskedőt és öt fogyasztót fogtak el.

  • U. Róbertet a nyomozók 2019. augusztus 1-jén újpesti lakcíme közelében fogták el, ahol éppen a 48 éves R. O. Hajnalka és fia, a 22 éves R. P. András ürömi lakosok részére 2 külön alufóliába csomagolt, 24 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket adott át. A nő a nyomozóknak elmondta, hogy már közel két éve rendszeresen vásárolt marihuánát U. Róberttől. A rendőrök a férfinél tartott kutatás során összesen 391 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint a porciózáshoz és csomagoláshoz szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.
  • A rendőrök további információk alapján ugyanazon a napon, a szintén újpesti H. Józsefet is kábítószer átadás közben érték tetten. A férfi az elfogásakor éppen a 34 éves L. Zoltánnak 3 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket adott át. L. Zoltán a nyomozóknak elmondta, hogy H. Józseftől már korábban is vásárolt kábítószert, eddig körülbelül 15 grammot vett tőle. A dílernél tartott kutatás során a nyomozók 22 gramm zöldesbarna kábítószergyanús növényi törmeléket, 25 gramm kábítószergyanús fehér port, 27 gramm fehér színű kábítószergyanús anyagot, tíz darab kábítószergyanús fehér színű kapszulát, tíz darab kábítószergyanús növényi magot, illetve a kábítószer terjesztéséhez használt digitális mérleget és egyéb eszközöket, csomagolóanyagokat foglaltak le.
  • A további bevezetett nyomozati cselekmények alapján Sz. Brúnót a nyomozók ugyanaznap este egy XIII. kerületi villamosmegállóban fogták el. A 20 éves fiatal az elfogását megelőzően a 41 éves budapesti B. K. Máriának 3 gramm fehér, porszerű kábítószergyanús anyagot adott át. A rendőrök az ő lakásában is kutatást tartottak, ahol 1,7 gramm zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket, 2 darab cannabis feliratú nyalókát, öt darab fehér és egy darab türkiz színű kábítószergyanús tablettát, valamint nyolc darab kábítószergyanú anyaggal szennyezett őrlőt foglaltak le. Sz. Brúnó elfogásakor vele volt ismerőse is, a 18 éves budapesti L. Richárd, akinek hátizsákjában a rendőrök szintén egy zöld színű kábítószergyanús anyaggal szennyezett őrlőt találtak, így kábítószer birtoklása miatt a rendőrök őt is elfogták.

A nyomozók U. Róbertet és H. Józsefet kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Sz. Brúnót kábítószer-kereskedelem vétség, R. O. Hajnalkát, R. Pétert, L. Zoltánt, B. K. Máriát és L. Richárdot pedig kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatásuk után szabadlábon védekeznek.

Forrás: police.hu, kép: police.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük