Idén mindössze öt és fél hónapot dolgoznak a parlamenti képviselők

politika

Az önkormányzati választás miatt a szokásosnál később kezdődhet a parlament őszi ülésszaka – ez volt a sejtés már egy ideje, ami kedden megerősítést nyert. Ugyanis Kósa Lajos sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy: „választási kampányban nem szerencsés parlamenti ülést tartani, s ha elő is fordult, hogy összehívták az Országgyűlést, akkor annak konkrét oka volt. Most nincs olyan törvényi kötelezettség, aminek ne feleltek volna meg, és ami indokolna ülésezést.

Vagyis – ahogy arra az Mfor felhívja a figyelmet – a Fidesz azt szorgalmazza hogy ne szeptember elején üljenek össze a képviselők, csak az október 13-i helyhatósági választásokat követően. Az első parlamenti ülésre így október 14-én, hétfőn kerülhet sor. Ami azt jelenti, hogy a parlamenti képviselőink nyári szabadsága július 13-tól október 13-ig tart idén. (Az utolsó ülésnap ugyanis július 12-e volt, amikor többek között megszavazták az MTA megcsonkítását.)

A képviselők az EP-választás előtt, április elejétől május végéig szintén nem ültek össze, vagyis elmondható, hogy idén rekord rövid volt, illetve lesz a parlamenti szezon: mindössze öt és fél hónapig tart, februártól április elejéig, május végétől július közepéig, valamint október közepétől karácsonyig.

Megjegyezzük, a képviselők a köztes időben a választókerületben végezhetik a munkájukat, de a Parlamenthez kötötten effektíven ennyi ideig tart idén a munkaidejük.

Forrás: HVG, kép: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük