Nyílt levélben kérték Wintermanteltől, hogy bontsa fel a Magyar Íjász Szövetséggel kötött szerződést

Újpest

Déri Tibor, hat ellenzéki párt által támogatott polgármesterjelölt nyílt levélben fordult Wintermantel Zsolthoz a Káposztásmegyerre tervezett íjászközponttal kapcsolatban. Déri azt írta, hogy a Fővárosi Közgyűlésben tudomása szerint (és ez így is van – a szerk.) visszavonásra került az a javaslat, melynek alapján az Újpest, 76546/14 helyrajzi számú erdő művelési ágú ingatlan (értsd.: Farkaserdő egy része – szintén a szerk.) 20.800 négyzetméteres területét a Magyar Íjász Szövetség részére ingyenes használatba adták volna.

A nyílt levélben az is benne foglaltatik, hogy az előterjesztésben olvasható volt, hogy a sportcélú fejlesztés/beruházás kizárólag együttesen értelmezhető a verseny- és gyakorlópályák építésével. Szintén tartalmazta az előterjesztés, hogy „amennyiben nem sikerül 90 napon belül megegyezni a Fővárosi Önkormányzattal a pályák helyszínének tervezett 76546/14 hrsz-ú ingatlan egy részének 15 évre szóló használatának lehetőségéről, az adásvételi szerződéstől a Szövetség eláll…

Ennek értelmében tehát Déri szerint is egyértelmű, hogy a Fővárosi Közgyűlés nem adta hozzájárulását a javaslathoz, valamint az is egyértelmű az előterjesztés szövege alapján, hogy az íjászpályák nélkül nem értelmezhető a saroktelekre tervezett íjászcsarnok sem.

A környéken élők elutasítják az önkormányzat és a Magyar Íjász Szövetség terveit

Az ügyben az ellenzéki pártok, és Déri is számos megkeresést kapott az ott élő lakosoktól. Az újpestiek egyöntetűen kifejezték tiltakozásukat az ügyben. Elmondták, hogy nem szeretnék, ha a Farkaserdőből erdőterület lenne kivonva, valamint hogy ott és a saroktelken fakivágásokra kerülne sor. Szintén egyöntetűen azt az álláspontot képviselték, hogy nem szeretnének ott sem íjászközpontot, sem pedig íjászpályákat. Levelében kiemelte, hogy „a XXI. században nem tanácsos a lakókkal történő érdemi párbeszéd és megegyezés nélkül olyan, fairtással is járó nagyberuházásokat megvalósítani, melyet a környéken élők egyértelműen elutasítanak és elleneznek!

Déri levelét úgy zárja, hogy „mivel egyértelmű a környéken élők nagy többségének elutasító véleménye, illetve a hivatkozott szerződésben foglalt feltétel is meghiúsult, álláspontom szerint a legjobb az lenne, ha a saroktelken és az erdő jelenlegi területén sem íjászközpont, sem pedig íjászpályák nem létesülnének.” Arra kérte a polgármestert, hogy fontolja meg a felsorakoztatott érveket, és intézkedjen az Újpesti Önkormányzat és a Magyar Íjász Szövetség közötti szerződés megszüntetése érdekében.

Borítókép: Google Maps

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük