Jöhet az állami mobilcég és a „központi” gigabank?

gazdaság

Bevásárolná magát az állam a Telenorba – értesült a Népszava két egymástól független forrásból. Információink szerint az Antenna Hungária Zrt.-n keresztül szerezne nagyságrendileg 25 százalékos részesedést az állam a Telenor Magyarország Zrt.-ben. Orbán Viktor kormányfő szeretné, ha még az idén létrejönne az akvizíció. Úgy tudjuk, az erről szóló tárgyalások már folynak a vállalat felsővezetésével.

A cseh PPF-csoport még tavaly júliusban szerezte meg a Telenor közép-kelet-európai leányvállalatait 2,8 milliárd euróért. Már ekkor felmerült, hogy ez csak egy köztes állomás lesz és végül kormányközeli kézbe kerül a társaság. Forrásunk szerint úgy kalkulálnak, hogy mintegy 100 milliárd forintos befektetésre lenne szükség az üzlethez, de a cégbírósági adatok szerint a cég értéke akár több száz milliárd forint lehet, a Forbes tavaly 350 milliárdra becsülte.

A több mint ezer főt foglalkoztató vállalkozásnak egyébként nagyon jól sikerült a tavalyi év: a cég ugyanis az addig jellemző 150-160 milliárd közötti átlagos árbevételéhez képest 170 milliárd forintot ért el, amelyből adózás után 31 milliárd tiszta profitja maradt. Ugyan a vállalatnak 20 milliárd forint a kötelezettségállománya, ám ez eltörpül a 116 milliárd forintnyi saját tőkéhez képest.

A Népszava úgy tudja, Orbán Viktornak az Erste Bankban történt tulajdonszerzés volt az egyik pozitív példa: az államé ugyanis a pénzintézet 15 százaléka, és miután a bank nyereséges, osztalékot is fizet. – A kormányfő szerint az állam nyugodtan beszállhat ilyen nyereséges cégekbe, mert azzal csak jól jár, így a jövőben akár további tulajdonszerzések is jöhetnek – mondta a lap kormányzati forrása.

Az állam egyébként régóta szeretne „saját” mobilszolgáltatót, Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter például tavaly a Magyar Időknek azt mondta: „nem szabad lemondani az állami tulajdonú mobilszolgáltató létrehozásáról”. Ez vagy úgy tartotta elképzelhetőnek, hogy az állam saját céget alapít, vagy bevásárolja magát egy működő vállalatba. Utóbbi forgatókönyvbe beleillene a telenoros tulajdonszerzés. Egy piaci forrás szerint egy ilyen akvizíció fél évet vesz igénybe a szükséges lépések előkészítése, versenyfelügyeleti vizsgálattal, minden szükséges lépéssel együtt fél év alatt nyélbe üthető, így amennyiben sikerül megegyezni, a Telenor egy része még idén az államhoz kerülhet. Kérdéseinkkel természetesen a Telenort is megkerestük, de ott csak annyit közöltek, hogy „gyakorlatunk szerint a felvásárlásokkal kapcsolatos találgatásokat soha nem kommentáljuk”.

És a gigabank

Még az idén szeretnék megvalósítani a Budapest Bank, az MKB és a Takarékszövetkezetek összevonását, létrejöhet az állami „gigabank – mondták szintén kormányzati források a Népszavának. Erről először még tavaly januárban a 24.hu írt, a portál szerint Orbán Viktor célja, hogy egy az OTP-hez hasonló nagyságrendű fiókhálózattal és mérlegfőösszeggel rendelkező, de az ország leggazdagabb emberétől független tulajdonosi háttérrel bíró bankot hozzanak létre. Bár nyilvánosan kormányzati szereplők többször tagadták a terveket, információk szerint az új bank létrehozását egyelőre csak az késlelteti, hogy az összevonás technikai lebonyolítása a vártnál sokkal nehezebben halad. Emiatt már Orbán Viktor is elégedetlen és az év végéig adott határidőt a fúziónak.

Forrás: Népszava; kép: Telenor

Címke:

1 thought on “Jöhet az állami mobilcég és a „központi” gigabank?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük