Karácsony: Tarlós állíttassa le a fővárosi vagyonkisörpést!

Budapest politika

Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje hétfői, XV. kerületi sajtótájékoztatóján azt mondta, ahogy a 2002-es választás előtt a hatalmon lévők „dobra akartak verni” 12 állami gazdaságot, úgy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő most 12 milliárd forint értékű vagyont akar kiárusítani Budapesten.

Rózsadombi villák, Andrássy úti paloták kerülhetnek kalapács alá, elindult a „padláskisöprés„, mert a Fidesz tudja, hogy októbertől új szelek fognak fújni a fővárosban – jelentette ki. A Párbeszéd társelnöke, aki a sajtótájékoztatón bemutatta a hat ellenzéki párt által támogatott Németh Angéla kerületi polgármesterjelöltet, azt mondta, itt az ideje, hogy az ellenzék teljesítse a választóknak azt az akaratát, hogy a budapestiek többsége nem kér a Fideszből.

A XV. kerületben lenne forrás a fejlesztésére, de a Fidesz mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a fejlődést – fogalmazott. Hozzátette, a kerületben és a fővárosban élőknek „ezer és egy okuk” van arra, hogy támogassák Németh Angélát és a csapatát, illetve a többi ellenzéki jelöltet, akik arra szövetkeznek, hogy megváltoztassák Budapestet. Németh Angéla arról beszélt, hogy a kerületben fideszes és volt fideszes képviselőkből összeállt egy „bosszúkoalíció„, ami megakadályozza a költségvetés elfogadását. Mindent megtesznek, hogy a közalkalmazottak ne kaphassanak béremelést, hogy ne lehessen támogatni a kerületi egyesületeket, sport- és egyházi szervezeteket – mondta a jelölt, aki szerint „egy soha nem látottszövetséggel, komoly munkával, tisztességgel és becsülettel sikerül majd békét és kiegyensúlyozott viszonyokat teremteni a kerületben. Elmondta azt is, hogy mind a 14 egyéni választókerületben állítanak jelöltet.

Forrás: MTI; kép: Facebook / Karácsony Gergely

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük