22 millió forintba került egy illegális bevándorló megállítása

rendőrség

Több mint 22 millió forint határvédelmi kiadás jutott tavaly minden egyes illegális bevándorló megállítására – írja a Népszava a rendőrség honlapján szereplő migrációs adatok, illetve a határrendészeti feladatokra fordított összegek alapján. „Ezek nagyságát a lap kérdésére az ORFK megerősítette.

A rendőrség 2018-as költéseinek bő negyede a határvédelmi, határrendészeti feladatok ellátására ment el, ami 146 milliárd forintot jelentett. E kiadásokat a döntő többségében a déli határszakasz munkái vitték el, ahogy az illegális határátlépők is nagy részben délről, Szerbia felől lépnek az ország területére.

A rendőrség statisztikája szerint tavaly összesen 6432 embert fogtak el vagy fordítottak vissza illegális határátlépés közben. Egy részüknél ez azt jelentette, hogy eleve megakadályozták, hogy az ország területére lépjenek, ők az adatsorok alapján 1691-en voltak egész évben. Többségüket viszont magyar területen, a határ közelében fogták el, majd kísérték vissza a határzár szerb oldalára. Ez, jegyzi meg a lap, egyébként jóval alacsonyabb ez előző évi számoknál. Összességében ekkora „tömeg” feltartóztatása érdekében költöttek el 146 milliárdot csak a rendőrségnél a határvédelemre. (És ebben még nincsenek benne például a honvédség vagy a titkosszolgálatok ezzel kapcsolatos kiadásai.)

A legkevesebb illegális határátlépés vagy határátlépési kísérlet 2018-ban a nyár elején-közepén történt, a legtöbb pedig az év első heteiben és utolsó két hónapjában. Heti átlagban 123 ember érkezett, ami naponta alig több mint 18 migránst jelentett. A lap azt írja, „az afgán gyerektől az iraki aggastyánig22 millió forint ment el arra, hogy ne lépjenek be illegálisan Magyarország területére, vagy ha ezt megtették, mielőbb hagyják el az országot.

Forrás: HVG, Népszava; kép: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük