Az egész EU-ban Magyarországon ugrottak meg leginkább a lakásárak

gazdaság

Az Eurostat szerdai jelentése szerint bár lassult a lakásárak emelkedésének üteme az első negyedévben az euróövezetben és az Európai Unió egészében is, a legnagyobb mértékben Magyarországon drágultak a lakások – számol be a Kecsup.hu a HVG cikke alapján.

Az unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerint január-márciusban az Európai Unió egészében és az euróövezetben egyaránt 4,0 százalékkal nőttek a lakásárak éves összehasonlításban, az előző negyedévhez képest pedig 0,3 százalékos emelkedést mértek.

Az euróövezetben tavaly a második és a harmadik negyedévben még 4,8 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 4,6 százalékkal drágultak a lakások éves szinten, míg negyedéves összehasonlításban rendre 1,5, 1,6, majd 0,6 százalékos volt az emelkedés. Az unióban éves összevetésben a tavalyi második és harmadik negyedévben 4,6 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 4,5 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak. Az előző negyedévhez képest a második és harmadik negyedévi 1,6 százalékról az utolsó negyedévre 0,5 százalékra mérséklődött az éremelkedés üteme.

A 28 tagú Európai Unión belül éves összevetésben Magyarországon ugrottak meg legnagyobb mértékben, 11,3 százalékkal a lakásárak január-márciusban, majd Csehország következik 9,4 százalékkal. A harmadik helyezett Portugáliában 9,2 százalékkal drágultak a lakások. Csak egy országban csökkentek az árak, Olaszországban 0,8 százalékkal értek kevesebbet a lakások.

Negyedéves összehasonlításban is

  • Magyarországon drágultak legnagyobb mértékben, 3,7 százalékkal a lakások,
  • majd Portugália (3,6 százalék)
  • és Horvátország (3,5 százalék) következik.

Csökkenést jegyeztek fel hat országban, a legnagyobb mértékűt, 4,2 százalékosat Máltán, majd Nagy-Britannia (1,3 százalék), Írország (1,0 százalék), Finnország (0,8 százalék), Olaszország (0,5 százalék) és Németország (0,3 százalék) következik. Az Eurostat jelentése egyedül Görögország adatait nem tartalmazza.

Forrás: kecsup.hu; Kép: Magyar Építők

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük