Fivérek a Filipben

közösség kultúra

A Népszigeten a Mahart hajójavitó telepén van egy Filip nevű műhely / bemutatóterem, ahol alkalom adtán kultúrális programokat is szerveznek.

Jövő héten szombaton kertmozi lesz, egy norvég dokumentumfilmet vetítenek a meghirdetett Facebook-esemény alapján.

A Fivérek egy 2015-ös norvég film. Története szerint két testvér, Markus és Lukas egy régi belvárosi lakásban élnek Oslóban és a vakációjukat mindig Smølában töltik, ahol édesanyjuk felnőtt. Markus imádja a focit és profi játékos szeretne lenni. Lukas inkább filozofikus alkat, és folyton kérdéseket tesz fel a világról, önmagáról és arról, hogy miről is szól ez az egész. Néha éppen arra van szükségük és azt akarják, hogy ne kelljen szerető gyerekként vagy testvérként viselkedniük. Aslaug Holm, a film rendezője és a két fiú édesanyja nyolc éven át kíséri az életüket kamerájával. A fiúk gyerekkorát és testvéri kapcsolatát szeretné dokumentálni és azt, hogy miként fedezik fel maguknak a világot. Eközben saját családjának történetére is visszatekint.

Filip műhely

Jegyek 1000 forintba kerülnek, de a felhívás szerint, ha testvéreddel érkezel, akkor a második jegy féláron kapható! 🙂

Jó szórakozást!

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük