Heroindílert fogtak a rendőrök Újpesten

rendőrség Újpest

Heroinnal kereskedett egy nő Budapest IV. kerületében, a kutatások során több mint negyed kilogramm kábítószert, 1420 eurót és közel másfél millió forintot foglaltak le az újpesti nyomozók.

A 32 éves budapesti F. Dórát és a 37 éves budapesti W. Tamást 2019. június 18-án az újpesti rendőrök 11 óra után igazoltatták a Megyeri úton. A nő táskájából egy üveg metadon került elő, amiről azt mondta, hogy heroin függőségére szedi, míg a férfinél közel másfél millió forintot találtak.

A nyomozók F. Dóra újpesti lakásának – és az ahhoz tartozó tároló – átkutatásának során a kábítószerkereső kutya jelzésére egy kerékpár váztáskájában több mint 250 gramm heroint találtak. A lakásban 1420 eurót, 300 ezer forint értékű elektronikai eszközt és egy 240 ezer forint értékű kerékpárt foglaltak le a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében.

W. Tamás III. kerületi lakását is átkutatták a rendőrök, ahol 0.6 gramm heroint, egy digitális mérleget és olyan alufólia darabokat találtak, amelyeken heroin nyomai voltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a férfit kábítószer birtoklása bűntett, míg a nőt kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mert gyanú merült fel arra, hogy nem csak fogyasztotta, de árulta is a kábítószert. A nyomozók F. Dórát őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, az eljárásban W. Tamás szabadlábon védekezhet.

Forrás: police.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük