Előválasztás – Megvan a szavazólap sorrendje

Budapest politika

Hétfő délutánig lehetett jelentkezni az ellenzéki előválasztásra, amelyen eldől, hogy ki lesz az ellenzéki pártok által támogatott kihívója Tarlós Istvánnak az őszi főpolgármester-választáson. Ennek feltétele az volt, hogy az aspiránsok kétezer érvényes aláírást nyújtsanak be a Magyar György ügyvéd vezette Civil Választási Bizottságnak. Az MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás jelöltjének, Karácsony Gergelynek, a Momentum aspiránsának Kerpel-Fronius Gábornak, valamint a DK támogatásával induló Kálmán Olgának már az első napokban összegyűlt a szükséges szignó, ám egyelőre egyikük stábja sem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy pontosan hány aláírást adtak le. Több induló nem lesz. (Magyar György tájékoztatása szerint összesen kilencen vették fel az aláírásgyűjtő-íveket.)

Sorsolás után az is eldőlt, hogy a szavazólapokon az első helyen Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás jelöltje szerepel majd, a második a momentumos Kerpel-Fronius Gábor lesz, míg a a Demokratikus Koalíció által támogatott Kálmán Olgának a harmadik hely jutott.  

Az interneten való voksolásra június 12-étől lehetett regisztrálni, egészen 20-áig, a szavazás kezdetéig. A folyamat 26-áig tart, a tervek szerint még aznap eredményt is hirdetnek. Szavazni Budapest főbb csomópontjain felállított sátrakba lehet majd.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük