Szülőnek és tantestületnek kuss – így nevezik ki a jövőben az iskolaigazgatókat

oktatás politika

2013 óta több olyan botrány is volt, hogy az állam olyan iskolaigazgatókat nevezett ki, akik a kinevezési eljárásban a tantestület, a szülők, a diákok szimpátiáját nem nyerték el, a befutók számos esetben fideszes kötődésűek voltak, írja az index.hu.

Helyi tiltakozás hatására előfordult, hogy megváltoztatták a központilag meghozott döntést, illetve az is előfordult, hogy az ellenséges környezetbe kinevezett igazgató nem bírta a nyomást, és maga mondott le. A véleményezési jog azonban az esetek zömében nem ért sokat.

Mégis most az igazgató megbízásával és megbízásának visszavonásával összefüggő döntés vagy vélemény kialakítása előtt be kell szerezni a nevelőtestület, az óvodaszék, az iskolaszék, a szülői szervezet, az iskolai diákönkormányzat véleményét. Speciális esetek is vannak: például a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevő intézmény esetén kell a települési nemzetiségi önkormányzat álláspontja is.

A Semjén Zsolt által a parlamentnek benyújtott köznevelési törvénymódosítási tervezetből viszont az derül ki, hogy a jövőben az említett érintettek közül senkit nem kell megkérdezni, az állam gyakorlatilag teljesen zárttá, és egyszemélyivé teszi az óvoda- és iskolaigazgatói kinevezéseket. A törvény indokolásában csak ennyi található: “az intézményvezetői megbízáshoz kapcsolódó véleményezési jogok törlésére kerül sor“.

Forrás és kép: Népszava

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük