A Fidesz még tárgysorozatba sem vette a gyermekes családok kilakoltatásának tilalmát

közösség

Leszavazták az ellenzéki képviselők által beterjesztett törvényjavaslatot, ami A Város Mindenkié és az Utcajogász Egyesület közös elképzelését tartalmazta.

Az „Országgyűlés a tárgysorozatba vételt elutasította” – áll a parlament honlapján. A képviselőknek arról kellett dönteniük, tárgyalják-e „A gyermekes családok hajléktalanságának a megelőzéséhez szükséges egyes törvénymódosításokról” szóló törvényjavaslatot.

A javaslat mögött két civil szervezet, A Város Mindenkié és az Utcajogász áll, a javaslat beterjesztői pedig Szabó Tímea (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) és Tordai Bence (Párbeszéd), akikhez később csatlakozott Szabó Szabolcs (független), Szél Bernadett (független) és Csárdi Antal (LMP).

Az Országgyűlés a szerdai ülésnapon tárgyalta és vetette el a jogszabályt. A Ház 54 igen, 112 nem szavazattal és 1 tartózkodással elutasította a tárgysorozatba vételt. Nemmel szavaztak a Fidesz és a KDNP képviselői, (egyiküket kivéve, a parlamenti honlap szerint a fideszes Barcza Attila igent nyomott), köztük dr. Zsigmond Barna Pál is, igennel az ellenzéki képviselők és a függetlenek, tartózkodott a nemzetiségi képviselő, Ritter Imre.

A Mérce azt írja, a benyújtott javaslat értelmében:

  • a települési önkormányzatoknak kötelezettsége lett volna megfelelő elhelyezést biztosítani a kilakoltatás által fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztett gyermekes családoknak, és
  • az önkormányzati bérlakások és a lakáshiteles ügyek esetében már a lakáskiürítés bírósági elrendelésére se lett volna lehetőség abban az esetben, ha az az egy gyermekes család elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.

A döntés előtt az AVM a Parlament előtt próbált nyomást gyakorolni a döntéshozókra, még kedden.

Forrás: HVG; kép: Mérce

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük