Újpesti Fidesz: parasztvakítás az Árpád Kórház, önmosdatás az íjászcentrum ügyében

Újpest

Ma tartották az újpesti képviselő-testület soron következő rendes ülését a Városházán. Az esemény rögtön az előre meghirdetett és mindenki számára nyilvános napirendi pontok módosításával kezdődött, ugyanis Bartók Béla fideszes frakcióvezető két plusz napirendi pontot terjesztett elő. Az anyagokat az ellenzéki képviselők akkor kapták meg, akkor szembesülhettek, hogy a fideszesek becsempészik az Árpád Kórház és a Káposztásmegyeren létesítendő íjászcsarnok és íjászpályák nagy port kavart ügyét a napirendi pontok közé, és rögtön az elejére.

Árpád Kórház

Ugyanis a fideszes többség elutasította Dr. Trippon Norbert azon kiegészítő határozatát, ami azt mondta volna ki, hogy Újpest és az újpesti polgárok kórházat akarnak, valamint kijelenti, hogy nem ért egyet a Kormány azon szándékával, hogy az Árpád Kórház épületében munkásszálló létesüljön. A szavazáson a Fidesz-frakció nem szavazott, így a határozatot nem sikerült megalkotni. Az eredeti határozatot, hogy az önkormányzat kérje birtokba az államtól az Árpád Kórház épületét, viszont mindenki megszavazta pártállástól függetlenül. Azonban ez egyelőre nem ér semmit, ugyanis a kormányhatározat érvényben van, azt egy birtokbavételi kérelem nem befolyásolja. Kérdés továbbá, hogy az állam odaadja-e, illetve mit kér cserébe az önkormányzattól, mert ne higgyük, hogy van ingyen ebéd.

Íjászközpont

Itt szintén próbálja menteni a menthetőt a polgármester és a fideszes többség. Azt akarják most bebizonyítani, hogy a patak mentén lévő rész valójában nem is erdő (persze a vak is látja, hogy az), és ehhez kikérik annak a ahtóságnak a véleményét, amelyik már hozzájárulását adta a csereerdősítéshez. Ennél a napirendi pontnál szintén volt egy kiegészítő határozat, mellyel meg lehetett volna akadályozni, hogy 2 hektár területen fakivágásokat eszközöljenek majd, de a fideszes képviselők megint nem szavaztak, így a határozat nem ment át a testületen. Dr Trippon Norbert kiegészítése úgy hangzotott, hogy a polgármester haladéktalanul kezdeményezzen tárgyalásokat a már létrejött adásvételi szerződés megszüntetése érdekében. Tehát továbbra is megvan az a veszély, hogy az önkormányzat és az Íjász Szövetsgég nem tett le a tervről, pusztán csak átmenetileg hátráltak meg.

Az ellenzéki képviselők igennel szavaztak, Dr. Molnár Szabolcs tartózkodott, más nem szavazott, így nem sikerült megalkotni a határozatot

Déri Tibor az ellenzék polgármesterjelöltje elmondta, hogy az egész egy cirkusz volt a Fidesz részéről, át próbálják helyezni a közbeszédet számukra kedvezőbb irányba. De az egész egy átlátszó trükk, és az vehető ki, hogy ők egyáltalán nem akarnak semmit sem megoldani: sem a kórház ügyét, sem pedig az észnélküli fakivágásokat. Újpestnek továbbra is kórházra van szüksége, és Újpest zöld felületeit nem csökkenteni, hanem érdemben növelni kellene.

Címke:

1 thoughts on “Újpesti Fidesz: parasztvakítás az Árpád Kórház, önmosdatás az íjászcentrum ügyében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük