A következő országgyűlési választások előtt pár hónappal készülhet el a Szent István tér

Újpest

A soron következő Fővárosi Közgyűlésre terjesztették elő a főváros által finanszírozott TÉR_KÖZ projektek módosítását, közte az újpesti Szent István térrel kapcsolatos módosításokat.

A módosítást az Újpesti Önkormányzat kezdeményezte, mivel az eredetileg vállalt határidőt rajta kívül álló okok miatt nem tudja tartani. A hivatalos okok közt a projekt volumene, összetettsége és a projektet megelőző építési munkák elhúzódása szerepel. Az eredeti műszaki tartalom is módosult, azonban a projekt bruttó ára nem változik a mostani elképzelések szerint. Ezért az Önkormányzat a 2021. december 15-ét jelölte meg a projekt befejezési határidejének, és kérte a támogatási szerződés módosítását.

A projekt összköltsége kerekítve 787,5 millió forint, melyhez a Fővárosi Önkormányzat durván 385 millió forintot biztosít. A projekt keretében csökkentett forgalmú utcát alakítanak ki a Liszt Ferenc utcából (feltehetőleg csak egy részéből), megtörténik a Károlyi István út egy szakaszának rekonstrukciója, kialakítják az “Agora”-t és a “Fórum belső”-t. Emellett elköltenek tervezésre, projektmenedzsmentre, kommunikációra és “civil programokra” 34,5 millió forintot is a biztonság kedvéért (ezt a fent említett összköltség tartalmazza). A részletes költségbontás az alábbi képen látható.

Forrás: Fővárosi Közgyűlés

És hogy hogyan újul meg a Szent István tér? Itt egy videó róla.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük