Karácsony: a szemétszállítás és a csatornák problémái is hozzájárulnak a patkányok szaporodásához

állat egészség

A patkányok számának növekedése a fővárosban szorosan összefügg az elégtelen szemétszállítással és a csatornahálózat megfelelő karbantartásának hiányával – jelentette ki Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Zugló polgármestere hozzátette: tetézte a bajt, hogy a Tarlós István vezette önkormányzat egy alkalmatlan céget bízott meg a patkánymentesítéssel. Szakértők szerint mindennek nyomán a fertőzött objektumok száma a fővárosban mára azonos a 45 évvel ezelőttivel – fűzte hozzá az ellenzéki politikus.

Elmondta: Zuglóban egyre több közintézménytől kap jelzést a patkányok elszaporodásáról, ezért helyi forrásból kezdenek patkányirtásba. Mivel azonban ez fővárosi feladat, be fogják nyújtani a számlát – jegyezte meg.

Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke, II. kerületi képviselő közölte: kezdeményezni fogják, hogy valamennyi kerület egységesen kössön szerződést a patkánymentesítésre egy arra alkalmas céggel, mert Budapest egyre inkább “egy középkori város képét” mutatja. Szükségesnek nevezte az állami kukaholding megszüntetését. Hozzátette, ha átvennék a főváros vezetését, visszaadnák a szemétszállítás feladatát a fővárosi közterület-fenntartónak.

V. Naszály Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője úgy vélekedett: a rezsiharc és a közműcégek elleni harc oda vezetett, hogy a cégek mára nem képesek fenntartani a közműhálózatot, és a csatornahálózat alig 20 százaléka felel meg az előírásoknak; ez pedig a patkányok elszaporodásához vezetett. Közölte: adatigényléssel fordul a fővárosi kormányhivatalhoz, hogy kiderüljön a patkányészlelések pontos mértéke.

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük