Tegyünk együtt „A tiszta Szilas-patakért”!

hulladék Újpest

Egy nagyon fontos társadalmi kezdeményezésre szeretnénk felhívni a figyelmet. Napjainkban egyre fontosabb a környezetvédelem. Ha mindenki odafigyel és törődik a természettel, környezetével, akkor máris sokkal tisztább és egészségesebb lenne Földünk!

A közösségi szemétszedés az egyik olyan akció, mellyel rövid időn belül hatékony megoldást tudunk adni egy kialakult nem kívánatos állapotra. Most egy ilyen szerveződik Újpesten a Szilas-pataknál a Megyeri út és a Váci út között, melyre minden jó érzésű, tenni vágyó újpesti (és nem újpesti) lakost szeretettel hív az akció szervezője, Somogyi H. András.

A szemétszedésre 2019. május 18-án szombaton kerül sor reggel 9 órától. Az akciónak saját Facebook- eseménye is van, mely IDE KATTINTVA érhető el. A gyülekező a Megyeri út és a Szilas-patak találkozásánál lesz. A szemétszedéshez szükséges eszközöket (zsákok, kesztyűk) az önkormányzat biztosítja. A terület kezelője, a Fővárosi Csatornázási Művek pedig ígéretet tett, hogy lekaszálja a füvet a szemétszedés előtt.

Somogyi H. András bízik benne, hogy az esemény minél több emberhez eljut, és sokan részt is vesznek ebben a kezdeményezésben, hiszen közös érdekünk a természet és a környezet védelme.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük