Fidesz: a szocialisták hívják vissza Bangónét!

politika

Hidvéghi Balázs azt mondta, a szocialista politikus egy pénteki televíziós interjúban patkánynak nevezte a Fidesz támogatóit. A kormánypárt Bangóné Borbély Ildikót „elképesztő és felháborító” kijelentése miatt a közéletből való távozásra és országgyűlési mandátumának visszaadására szólította fel, de ő ezt nem tette meg, ehelyett zavart és gyáva magyarázkodásba kezdett – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A Fidesz ezért fordul most a szocialista párt vezetéséhez, az országos elnökségéhez, illetve a képviselőcsoportjának vezetőihez azzal a felszólítással, hogy hívják vissza Bangónét. Hozzátette, meggyőződésük, hogy Bangóné visszahívása elkerülhetetlen lépés, és nem pártpolitikai okokból, hanem azért, mert emberekről így beszélni nem szabad. Nem lehet emberek tömegét, de még egy embert sem patkánynak nevezni, ennek nincs helye a magyar közéletben – hangsúlyozta.

https://www.youtube.com/watch?v=GGazAIpPTYw

„Az MSZP a visszahívásáról szóló kérdést mindaddig értelmezni sem tudja, amíg a Fidesz padsoraiban olyan politikusok ülnek, mint a csalással vádolt Simonka György, vagy a cigányokat megfenyegető Pócs János” – írja az Index.

Forrás: MTI, kép: youtube

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük