Kész, eldőlt: munkásszálló lesz az Árpád Úti Kórház épülete

Újpest

Nem hazudott Újpest fideszes alpolgármestere, Nagy István, amikor az egyik testületi ülésen azt mondta: Újpesten sem hajléktalanotthon, sem hajléktalanszálló nem lesz. Nem is lett, hiszen a Kormány 1194/2019. (IV.10.) határozata értelmében az Árpád Úti Kórház épületét munkásszállóvá alakítja át. Az átalakításra 1,3 milliárd forintot szánnak, és még az idei költségvetésből kell rá fedezetet biztosítani.

Már tavaly novemberben eljutott egy olyan minisztériumi előterjesztés a hvg-hez, ami szerint a kormányhatározatban megjelölt helyen, vagyis a korábbi Árpád Úti Kórház területén lévő épületben jöhetne létre egy 150 fő ellátásra alkalmas hajléktalanotthon. Azok kerülnének ide, akik koruk, egészségi vagy mentális állapotuk miatt nem képesek az önellátásra, illetve tartós ápolásra szorulnak. Most egyébként országosan csak 446 férőhely van a legsúlyosabb állapotban lévő emberek ellátására – írja a 444.

A mostani kormányhatározatban az olvasható, hogy “a Kormány, annak érdekében, hogy a vidékről Budapestre utazó munkavállalók számára elérhető áron szállást biztosítson, egyetért azzal, hogy Budapest Fővárosban munkásszállás kerüljön kialakításra a Budapest IV. kerület 71441 helyrajzi számú belterületi ingatlanon (Árpád út 124-126.)

Tagged

1 thought on “Kész, eldőlt: munkásszálló lesz az Árpád Úti Kórház épülete

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük