Több mint 300 járőr hiányzik Budapestről

rendőrség

Háromszáz állást nem tud betölteni a Budapesti Rendőr-főkapitányság, ezért átszervezésekkel enyhítik a létszámhiányt – írja a 24.hu.

A lap közérdekű adatigénylésére a BRFK azt közölte, hogy több mint háromszáz betöltetlen rendőrjárőri, járőrvezetői és járőrparancsnoki státusz van Budapesten, ugyanis a kerületekben összesen 1223 ilyen státusz van rendszeresítve, a betöltött álláshelyek száma azonban csak 920, vagyis a teljes létszámhoz 303 dolgozó hiányzik.

A válasz alapján a 25 százalékos létszámhiányt helyettesítésekkel igyekeznek megoldani. Ez azt jelenti, hogy a körzeti megbízottak, a BRFK Rendészeti Szervek Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai, valamint megerősítő erőként a Készenléti Rendőrség tagjai is rendszeresen ellátnak járőri feladatokat.

Mindössze két olyan kerület van – Erzsébetváros és a XVII. kerület, Rákosmente –, ahonnan csak öt járőr hiányzik, és arányosan is a bulinegyednek otthont adó VII. kerületben a legjobb a helyzet: itt a járőri állások 91 százaléka van betöltve. Ezen kívül még a II. kerületben és Kőbányán éri el a feltöltöttség a 85 százalékot. Újpesten 50 státuszból 39 van betöltve.

Százalékosan nézve a Várnegyedben, azaz az I. kerületben a legrosszabb a helyzet: 28 helyett 17 rendőr látja el a járőrfeladatokat, vagyis 40 százalékos a hiány, míg Teréz- és Józsefvárosban 64 százalékos a feltöltöttség, a Hegyvidéken 62 százalékos és Angyalföldön 65 százalékos.

Csak a számokat nézve pedig a VIII. kerületből hiányzik a legtöbb járőr, 33, mivel a 93 státuszból csak 60-at tudnak betölteni.

A létszámhiánynak a lap szerint elsősorban az alacsony fizetés az oka, ugyanis a járőrvezetők jelentős részének a fizetése 160-180 ezer forint körül mozog, de akik 15-25 éve vannak a pályán, azok sem visznek haza többet 210-230 ezer forintnál. Egy kezdő járőr 130-145 ezer forint körül keres, ezért sokan szinte azonnal más állást keresnek rendészeti tanulmányaik elvégzése után.

Forrás: HVG; kép: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük