Valamire készül az ellenzék Budapesten

Budapest politika

Sorra jelentik be közös jelöltjeit az ellenzéki pártok az önkormányzati választásokra, úgy tűnik, szombaton a budapesti polgármester-jelölteket is megismerhetjük, legalábbis erre utalt a DK és az MSZP politikusa is az ATV Start című műsorában.

Rónai Sándor, a DK szóvivője a műsorban elmondta, bízik abban, hogy mind a 19 megyeszékhelyen sikerül egyezségre jutni, majd beszélt a budapesti fejleményekről is. „Várjuk meg a holnapi napot, azt remélem, pozitív hírekkel tudunk jelentkezni. Abban bízom, hogy már holnap megtörténhet a bejelentés, és elmondhatjuk, hogy már Budapesten megvan a megállapodás. Holnap kiderül minden…” -fogalmazott a DK EP listájának 3. helyén álló politikus.

Az ATV reggeli műsorában Molnár Zsolt is megszólalt a témában. Balogh Judit műsorvezető emlékeztetett, Karácsony Gergely április hatodikára ígérte, hogy bejelentik a 23 jelöltet, erre az MSZP képviselője azt mondta: „Ma még épp egy nappal kevesebb van, mint hatodika, hagyjunk híreket a következő napra„.

Molnár Zsolt hangsúlyozta, az ellenzék egyeztet, de nem a nyilvánosság előtt, holnap pedig mindenki megismerheti ennek eredményét. Annyit mindenesetre elárult, hogy „újabb történelmi ponthoz érkezünk az előválasztás után Budapest életében.

Molnár Zsolt arra a kérdésre, miszerint be fogják-e jelenteni mind a 23 jelöltet, nem adott egyértelmű választ, azt azonban elmondta, „érdemes lesz figyelni az eseményeket…„.

Bár az MSZP politikusa nem jelentette ki, hogy hatodikán minden nevet megismerünk, Horváth Csaba zuglói indulására reagálva mégis azt mondta, az a tisztességes, ha „nem csak a balszélsőt, de az egész csapatot megnevezzük„.

Molnár szerint a holnapi nap annak is a bizonyítéka lesz, hogy az ellenzéknek sikerült szintet lépnie, de az eseményeknek a szombaton startoló EP-választási kampány szempontjából is jelentősége lesz, így mutatja az ellenzék, hogy végre összeállt egy egységes erővé.

Arra azonban kitérő választ adott, hogy pontosan mely pártok fognak össze és állnak majd egy közös jelölt mögé az önkormányzati választásokon.

Forrás és kép: ATV

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük