Ellentámadásba lendült az ellenzék Újpesten

politika Újpest

Több olvasónk is jelezte, hogy a héten a kerület szinte majdnem minden pontján megjelentek az ellenzéki pártok újpesti szervezetei által kiadott tájékoztató és figyelemfelhívó szórólapjai.

Megkérdeztük az érintetteket, akik egyöntetűen azt mondták, hogy megelégelték azokat a nemtelen támadásokat, melyeket a helyi fideszes vezetés tett az elmúlt hetekben. Lejárató hadjáratba kezdtek, trolljaikkal végigmérgezték a kerületi lakossági csoportokat, telefonos kampányban járatták le az ellenzék embereit, homofób, erőszakot szító és nőgyűlölő kijelentéseket tettek – önmagukat természetesen nem vállalva – máshogy gondolkodó újpesti lakosok felé. Azt mondják, hogy a valós problémákról próbálják elterelni a figyelmet, nem foglalkoznak azokkal a témákkal, melyek valóban érdeklik az újpestieket. Nincs megoldásuk az egészségügyi kérdésekre, nem tudnak felelni a kerületi ingatlanok eladásával kapcsolatos visszásságokra, nem néznek az újpestiek szemébe.

Hangsúlyozták, hogy az ellenzéki pártok mennek tovább a kitaposott úton, nem állnak meg, továbbra is az a cél, hogy valós alternatívát kínáljanak az újpestiek számára ősszel az önkormányzati választásokon. A tét nagy, mert Orbán rendszerének ledöntése helyben kezdődik, és ez az első lépés a rezsim felszámolása érdekében. Wintermantel Zsolt pedig nem más, mint Orbán Viktor meghosszabbított keze a kerületben, csak lila köntösbe csomagolva.

Címke:

3 thoughts on “Ellentámadásba lendült az ellenzék Újpesten

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük