2022-től automaták korlátozhatják az EU-ban árult autók sebességét

Közlekedés

Minden jel arra utal, hogy 2022-től csak olyan járműveket lehet majd forgalomba hozni, amiket sebességkorlátozó technológiával szereltek fel. A BBC jelentése szerint az előzetes egyeztetéseken már túl vannak a döntéshozók. A Bizottság által jóváhagyott tervezet szerint kötelezővé válhat a sávtartó automatika, az automata vészfék és az intelligens sebességőr (Intelligent Speed Assistant, ISA) is.

Ez utóbbi a kresztáblákat felismerve, vagy GPS-alapon kapott információk alapján figyelmeztetné az autóst, ha átlépte az adott helyen megengedett legnagyobb sebességet, de alkalmassá tehető arra is, hogy automatikusan le is szabályozza a járművet, nem engedve a sebességtúllépést. Ez utóbbira reagálta azt a brit Autóklub (AA), hogy „egy kis sebesség” jól jöhet az előzéseknél, vagy amikor be kell sorolni a forgalomba.

Az Európai Bizottság illetékes biztosa szerint ugyanakkor évente 25 ezer európai veszti életét az utakon, a halálesetek nagy többségét pedig emberi hiba okozza. „Az új, fejlett biztonsági eszközök kötelezővé tételével olyan hatást érhetünk el, mint annak idején a biztonsági öv bevezetésével” – mondta Elzbieta Bienkowska.

A BBC szerint a brit statisztikák alapján Nagy-Britanniában évente 1700-an vesztik életüket, negyedük halálában a sebesség is szerepet játszik. A BBC tudósítása szerint a jármű sebességét és haladási irányát szabályozó automatikák mellett más biztonsági berendezéseket is kötelezővé tehetnek, például azt, amelyik a vezető fáradtságára figyelmeztet, illetve 2022-től az autóknak is lehet fekete dobozuk, amiből baleset esetén kinyerhetők az adatok a haladásáról.

Forrás: 444.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük