Jön a választás, itt az Újpesti Párbeszéd!

Újpest

Mai napon elrajtolt a IV. kerület nemzeti konzultációja Újpesti Párbeszédre keresztelt irányított kérdezz-felelek az Újpesti Önkormányzat részéről. Személyesen Wintermantel Zsolt polgármester ajánlásával tölthetjük ki a kérdéssort, melyben már a korábban megszokott szájbarágós kérdések sorakoznak.

Wintermantel felvezetőjét egy elég nagy csúsztatással kezdi, ugyanis nem kis túlzással állítja, hogy „az elmúlt nyolc évben rendszeresen fordultam Önökhöz azzal a kéréssel, hogy tervezzük közösen városunk jövőjét az Újpesti Párbeszéd keretében.” Azonban a polgármester által említett rendszeresség egyáltalán nem bizonyítható: a fideszes polgármester első ciklusában (2011-ben, 2012-ben és 2013-ban) még fontosnak tartotta ezt a fajta felmérést és párbeszédet a kerület lakosaival, de 2013 után 6 év kihagyással jelentkezett most 2019-ben, az önkormányzati választás évében.

A 2019-es kérdéssorban válaszolhatunk (a teljesség igénye nélkül) a metró által érintett területek fejlesztésével (beépítésével), kerékpáros szokásokkal, a közterületek felújításával, az önkormányzati beruházások környezetbarát megoldásaival, a közterületi szemetelés bírságolásával, új újpesti díj alapításával vagy éppen szoborállítással kapcsolatban, azonban az Újpesti Szakrendelőben tapasztalható várólistarekordokkal (decemberben 1300 ember várt például ultrahangvizsgálatra), a fizetős parkolással (mellyel kapcsolatban már 2011-ben is foglalkoztak), az önkormányzati ingatlanok (közvagyon) eladásával kapcsolatban nem kíváncsi a lakosok véleményére a fideszes városvezetés.

Amennyiben úgy gondolja, hogy elmondja véleményét abban a pár témakörben, amellyel kapcsolatban kíváncsi Wintermantel a véleményére, akkor a kérdőív IDE kattintva érhető el. Amennyiben a korábbi évek eredményeire kíváncsi, IDE kattintson.

Nem csoda az Újpesti Párbeszéd bevetése a kampányban, hiszen pont ma reggel jelent meg: Budapesten közös jelöltekkel verhető a Fidesz – nem csak főpolgármester-szinten, hanem kerületi szinten is. Újpesten pedig már az ellenzéki pártok bejelentették, hogy Szalma Botondot indítják polgármesterjelöltként Wintermantellel szemben, és megvalósulni látszik az a fajta társadalmi igényre adott válasz a politikai szereplők oldaláról, hogy együttműködve valós alternatívát biztosítsanak a kerület lakosságának számára a mostani fideszes városvezetéssel szemben.

Borítókép: ujestiparbeszed.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük