Wesselényi Miklós – március 7.

Újpest

’Változás’ szeretete tart munkásságban és szül találmányokat; a réginek szeretése menti meg a már meglévőt, gonddal szerzettet, hamar eltűnésétől.”

Wesselényi Miklós (politikus, 1796–1850) politikai író, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, igazgató tagja. A reform-ellenzék egyik vezetője, gróf Széchenyi István barátja. A kormány, hogy kikapcsolja a politikai életből hűtlenségi pert indított ellene. Deák Ferenc és Kölcsey Ferenc voltak a védői. Három évi börtönre ítélték, de szembaja miatt rövidesen szabadlábra helyezték. 1840-ben kegyelmet kapott, 1844-ben megvakult. Jelentős szerepe volt abban, hogy 1848 szeptemberében a Kolozsvárott az országgyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Az 1838-as nagy árvíz alatti tevékenysége elismeréseként „az árvízi hajós” jelzőt kapta. 1842. október 31-én Pest szabad királyi város „Az 1838. évi árvíz alkalmával szerzett érdemekért” díszpolgári címmel tüntette ki.

Újpesten 1932-ben utcát nevezetek el róla.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük