Kárpát-medencei cigány fórum lesz Újpesten

közélet közösség kultúra politika

Integrálnák a magyar ajkú cigányokat – írja a Magyar Nemzet. A lapnak Zsigmond Barna Pál miniszteri biztos azt mondta: azokra a határon túli magyarokkal együtt élő cigányokra szeretnék fordítani a figyelmet, akiknek magyar identitásuk van. A politikus szerint ehhez szükség van a történelmi egyházak bevonására, valamint célzott oktatási és közösségi programok is kellenek. Ennek egyik első állomása a március 21-22-én, Újpesten megrendezésre kerülő Kárpát-medencei cigány fórum.

Forrás: index.hu

A volt székelyföldi főkonzul jól ismeri a székelyföldi cigányság helyzetét, a többségi magyarsággal kialakult viszonyát. Elmondása szerint vannak ugyan pozitív oktatási és közösségi programok, de összességében az a jellemző, hogy az erdélyi magyar közösségnek alig van mondanivalója az együttélésről és a cigányság helyzetének javításáról.

A miniszteri biztos szerint szükség van a történelmi egyházak bevonására is, mert bár van olyan település Székelyföldön, ahol valamelyik történelmi egyház foglalkozik a cigányokkal is, de ez kevés. Megjelentek új egyházak, amelyek kifejezetten a cigány közösségeket célozzák meg – tette hozzá, majd kifejtette: a meglévő tapasztalatok összeszedése és új programok kidolgozása a cél, amelyben Budapestnek fontos szerepe lehet.

Zsigmond Barna Pál a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy “Romániában kevés cigányokat célzó integrációs program van, ezért a magyar nemzetpolitikának kell foglalkoznia a problémákkal.

Forrás: Magyar Nemzet; kép: HírTV

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük