Csatárral erősített az Újpest

sport

Az Újpest Fc honlapján jelentette be tegnap, hogy Theophilus Solomon, a horvát élvonalban szereplő NK Inter-Zaprešić korábbi labdarúgója immár lila-fehérbe öltözött és a 9-es számban szerepelhet majd az Újpestben.

A 23 éves, 183 cm magas nigériai támadó a 2018/2019-es idényben déli szomszédunknál összesen 7 mérkőzésen lépett pályára, és ez idő alatt egyszer vette be az ellenfelek kapuját – olvasható a honlapon.

Újdonsült futballistánk így nyilatkozott a papírok aláírását követően: „Korábbról is ismertem az Újpestet, egy kedves barátom, Obinna révén, néha még a mérkőzéseket is megnéztem. Amikor szóba jött az igazolásom, akkor mélyebben is utánajártam a dolgoknak, láttam milyen gazdag a klub történelme, és hogy ez egy igazán nagy csapat. Örülök neki, hogy itt lehetek, egy ilyen nagyszerű együttesnél. Szeretnék minél többet segíteni, a legjobbamat fogom nyújtani, hogy elérjük a kitűzött célokat”.

Forrás és kép: ujpestfc.hu

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük