A mentelmi bizottság helyben hagyta Kövér László ellenzéki képviselőkre kirótt büntetését

politika

Hargitai János, kormánypárti politikus kifejtette: két fegyelmi ügy anyaga érkezett meg a bizottsághoz, Tordai Bencéé (Párbeszéd) és Varju Lászlóé (DK). A két ellenzéki politikus azt kérte a testülettől, helyezze hatályon kívül az Országgyűlés elnökének azon döntését, amivel valamivel több mint félmillió forint tiszteletdíj-elvonást javasolt. Ezt a kezdeményezést azonban a bizottság elvetette, erről fogja tájékoztatni a parlamentet.

Varju László azt mondta, az Országgyűlés elnökének büntetése arról szól, hogy a “rabszolgatörvény” vitája során ellenzéki képviselők egyértelműen a napirend meghiúsítását szerették volna elérni. Erről azonban szó sincs, véleménynyilvánítás történt – tette hozzá. Egyúttal megismételte, elfogadhatatlan, hogy 2925 módosító indítványt egyetlen szavazással vettek le a napirendről. Megjegyezte azt is: a kormánypárti képviselők ugyanúgy hangoskodtak és kiabáltak aznap.

Tagged

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük