Bocskai István – január 27.

Újpest

„Minden emberi háládatosság között Hazánknak, Nemzetünknek tartozunk mindenek felett több jóval.”

 

Bocskai István (Kolozsvár, 1557. január 1. – Kassa, 1606. december 29.) magyar államférfi, Bihar vármegye főispánja, 1605 és 1606 között Erdély és Magyarország fejedelme. A három részre szakadt Magyarország egyik jelentős hadvezére és az Erdélyi Fejedelemség további jövőjét meghatározó politikai vezető.

Bocskai Istvánról Újpesten utcát neveztek el.

 

BOCSKAI ISTVÁN VÉGRENDELETE

Én Bocskai István, Istennek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyek ispánnya. Noha testemben a Szent Istennek látogatásából ennyi időtől fogván való betegségem miatt erőtlen voltomat esmérem, de elmémben és lelkiesméretemben csendes lévén s meggondolván az halálnak minden rendeken személyválogatás nélkül való uralkodását és annak órájának bizonytalan voltát, illyen testamentom tételemet rendelem meghitt lelkipásztorom és igaz idvességre tanitóm Alvintzi Péter uram előtt, Eörvendi Pál uram tanácsink s kincstartónk előtt és Péchi Simon deák meghitt belső secretariusom előtt:

Igaz keresztény hitemről először és vallásomról, mellyel idvességemre az én kegyelmes Istenemnek, Teremtőmnek tartozom: ilyen vallást tészek: hogy vallom az Atyát, Fiát, és Szent Lelket, a tellyes Szent Háromságot egy bizony Istenségben lenni, és az egy Ur Jézus Krisztusnak érdeméért minden bünömnek bocsánattyát, és noha ifjúságomtól fogva minden életemet, mind ő Szent Istensége, mind az emberek előtt jó lelki esmérettel igyekeztem viselni: de mint Ádámtól származott és gyarlóság alá vettetett ember, por, hamu, nem angyal lévén, a bünnek terhe alá vettettetnek vallom, és esmérem magamat lenni; de erős és bizonyos hitem minden én büneimnek bocsánatja felől oly vagyon, az én Idvezitő Kristusomnak érdeméért, hogy ha mind a széles világnak büneit, és annak számlálhatatlan voltát egyedül cselekedtem volna is, és terhe rajtam volna, az én Idvezitő Kristusomnak minden hivekért, és érettem is szegény bünös férgéért a keresztfán ki-ontott csak egy csep vére is azoknál nagyobb, hathatósb és érdemesebb lévén, én róllam azt el-mosta, Szent Attyánál nékem azzal kegyelmet és engesztelést szerzett, és az én igaz hitem mellett, engemet az Idvezülendők száma közébe rendelvén, a Szenteknek örök életre választott seregében, társaságában részessé, tett, és e képen minden kétség nélkül bizonyos levén Idvességem felől, az én lelkemet ajánlom az én Idvezitő Istenemnek kezében, testemet penig viszontag a földnek, közönséges Anyánknak hagyom, az honnét vétetett, tudván, hogy por volt, és ismét porrá kell lenni. De viszontag az igazaknak és idvezülendőknek száma között halottaiból az is feltámadván az örök életre, az idvességre, dicsőségre minden Szentekkel egyetemben vitetik.

Hitemről és idvességes örök életemről bizonyos vallást tevén, veszem szemem eleibe ifjuságomtól fogva való életem viselését, és minthogy minden emberi háládatosság között Hazánknak, Nemzetünknek tartozunk mindenek felett több jóval, Erdélly Országot mind édes Hazánkat, ki minket szült, nevelt, és tartott, kinek sok javát vettük, és lassan lassan valamire Istennek kegyelmességéből egész életünkben vezéreltettünk, eredeti mind azoknak Hazánkból volt: azonképen holtunk után is hirünket ott igyekezünk inkább terjeszteni, nevelni és dicséretes emlékezetünket hagyni.

Intjük azért és kérjük atyafiui szeretettel abban a kedves Hazánkban lévő minden hiveinket kicsinytől fogva nagyig,vegyék csendes füllel és elmével, és adgyanak hitelt illyen állapotunknak, mikor minden emberi hir, dicsőség-kivánást és kedve-keresést hátra hagyván, utolsó akaratunkról teszünk bizonyságot.

Hogy a mi némü romlások és vérontások az elmult esztendőben abban a kedves Hazánkban estenek, nem mi tanácsinkból, akaratunkból se tettzésünkből lettenek, mert nem hogy romlására; hanem inkább javára s meg-maradására igyekeztünk, sőt kész lettem volna mindenkor még életemnek elfogyásával is néki szolgálni, ha az idő ugy hozta volna.

Inkább annakutánna nagy méltatlanul, és minden igaz ok nélkül sok javainkból megfosztatván, és határin kivül mint egy számkivetésben lévén, valamiben az én szolgálatom kivántatott s valamikor erőm felett is magam fejét, életét személyem szerént koczkára vetvén, éjjel-nappal kész voltam, noha az idő alatt jószágomból ugyan ki-rekesztetvén voltam.

Most utóiban illyen számkivettetett állapotomban, mikor a Római Császár Ő Felsége hűsége mellől, kit annakelőtte sok hasznos emlékezetes, és az egész keresztyénségnek javára való szolgálatommal magamhoz kapcsoltam vala, ugyan az Ő Felsége tisztviselői éles kardgyokkal, fegyverekkel, és az ő Felsége ágyuival váraim foglalásával minden törvény nélkül elkergetének az ő Felsége hivsége mellől, életem oltalmáért fegyvert fogván az ő Felsége hadai ellen, és szerencsét próbálva igaz igyemben, és nyilvánvaló igazságomban Isten meg-segitvén, olly áldását mutatta dolgaimban ki, mind magam, és minden emberi reménség kivül, mint Mósest régen a pásztorságból, Dávidot a juhok aklából, a bujdosó számkivetett Jephtét kivette, és a Népnek fejedelmévé, királlyává tette; azonképen engemet is nagy kegyelmesen először magam Nemzetéből, kik hiteknek és régi szabadságoknak meg-kereséséért mellém támadtanak volt, fejedelemmé választván: azután egész Erdélly Országa is hasonló állapotra fogadván; mellyben annakutánna csak hamar a két hatalmas császárok közül az egyik, a török meg is koronázott, a másik ezen fejedelemségben confirmálván, az Imperiumi Fejedelmek közében vett.

Melly csudállatos velem való nagy jótéteményéért noha én tehetségemmel tellyes életemben éjjeli és nappali hálaadással tartoznám; de most illyen állapotomban, a mellybe az ő szent akarattyából jutottam, le-borulván előtte tellyes szivből rövid szóval örök hálákat adok ő Felségének, hogy engemet méltatlan férget minden időknek előtte erre rendelt és választott volt: légyen azért ő Istenségének szent neve, mennyen és földön mind örökké áldott, szent és dicséretes.

A Szent Istennek penig kegyelmessége után nagy háládatossággal veszem mindez jókat a Magyar Országi Uraktól, becsületes hiveimtől, hogy engemet mint csak egy hoháti számkivettetett embert bujdosó állapotomban meg nem utáltanak, és nem nézték azt, hogy nem ő Kegyelmök közzül való, sem nem közöttök nőtt nevekedett ember volnék, nem csak bé-fogadtanak ő Kegyelmek, és nem csak szállást adtanak; hanem urokká és fejedelmekké nagy szeretettel és becsülettel választottanak; kiért én ő Kegyelmeknek tellyes életemben való háláadó szolgálatra köteles levén, adósnak is tartván magamat, és meg-is bizonyitottam volna, hogy hasznos szolgája lettem volna ő

Kegyelmeknek, ha életem határát a Szent Isten kegyességéből tovább nyujtotta volna.

Az Magyar Országi becsülletes és vitézlő hiveinknek választása után Erdélly Országa is, és minden rendek vettenek, és szabad akaratjok szerént nyilván választottak az ott való fejedelemségre, kiknek mindenféle ellenségektől való megszabadittásában és csendes állapotra való juttatásában, magam személlyem szerént itt kün való hiveimmel együtt, mint fáradtam, munkálódtam, ő magok lehetnek bizonyságok….”

Végrendeletében a független Erdély fenntartását kötötte utódai lelkére, amelyik kedvezőbb külpolitikai körülmények közt majd megvalósíthatja a szultán és a császár birodalma közt az ország egységét és a nemzeti királyságot.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük