Strand? Strand! Straaand!

Újpest

A 2019. január 17-én tartott rendkvüli közgyűlés után Dr. Szabó Béla fideszes önkormányzati képviselő kérdést tett fel az önkormányzati tulajdonú, ám egy külsős cég által üzemeltetett Duna sor 3. sz. alatt található Duna Bázis nevű létesítménnyel kapcsolatban. A kérdés nem érhette váratlanul Dr. Molnár Szabolcs szintén fideszes alpolgármestert, hiszen szépen hosszan elemezte az ott kialakult helyezet. Ez később a fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt Facebook-oldalán is megjelent, majd végigjárta szinte az összes újpesti közösségi csoportot.

A Duna Bázis ügye a tegnapi, január 24-én tartott testületi ülésen is folytatódott. Pajor Tibor képviselő határozati javaslattal élt, melynek lényege az volt, hogy ha már visszakerült a terület önkormányzati kezelésbe, akkor maradjon is az önkormányzat „tulajdonában”, és üzemeltessen az önkormányzat strandot. Az ügy furcsasága, hogy ezzel kapcsolatban egy fideszes képviselő, Bartók Béla, egy fideszes alpolgármester, dr. Molnár Szabolcs és a fideszes polgármester, Wintermantel Zsolt is úgy érezte, meg kell szólalnia. A polgármester kiemelte, hogy az önkormányzat nem tervezi a működtetést, ezt a feladatot kiadja olyan közösségnek, barátoknak vagy azok családjainak, akik szívvel-lélekkel tudnak itt strandot üzemeltetni a jogszabályoknak megfelelően.

Az elmondottak alapján az önkormányzat pályázatot fog kiírni az üzemeltetésre, mely nyílt és átlátható lesz az elmondottak alapján. Ragaszkodni fognak a strand-funkció megtartásához – jelentette ki a polgármester. Dr. Molnár Szabolcs pedig hozzátette, az előző üzemeltető ellen jogi lépéseket is megtesznek, amennyiben kiderül a hamuvizsgálatból, hogy ott egészségre káros anyagot is égettek.

 

 

Kép: Duna Bázis Facebook-oldal

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük