Most már szinte biztos: társasház lesz az Ady helyén

Újpest

Tegnap hirdették meg a következő rendes testületi ülést Újpesten, melyet most csütörtökön, január 24-én délelőtt 11 órától tartanak az Újpesti Városházán. A honlapon található napirendi pontok 8. helyén foglal helyet a „Javaslat ingatlan értékesítésére kiírt pályázatot lezáró döntés meghozatalára„, mely valójában a volt Ady Endre Művelődési Központ területének értékesítését takarja. A terület az előterjesztés szerint mintegy 6605 négyzetméter.

A pályázattal kapcsolatban több érdeklődő is volt, azonban csak egy tett közülük ajánlatot. A pályázó nem más, mint a MAXIMAL QUALITY HOME Építőipari és Szolgáltató Kft., aki nettó 500 millió forintos ajánlatot tett a területért cserébe. Az előterjesztés megemlíti, hogy ez magasabb összeg, mint ami az értékbecslő korábban megadott. Jelenleg a terület intézményi besorolású, azonban az Önkormányzat kezdeményezte a Fővárosnál a terület átminősítését egyéb vegyes területfelhasználás besorolásba, hogy a leendő vásárló meg tudja valósítani beruházását, így a szerződés is csak akkor jön létre, ha ez az átminősítés megtörténik. Úgy tudjuk, hogy az előterjesztés már elkészült, beadásra került, várhatóan hamarosan, a január 23-án esedékes a Fővárosi Közgyűlésen elfogadják. Így 24-én már úgy tud az újpesti képviselő-testület szavazni, hogy minden akadály elhárult a tranzakció elől.

MAXIMAL QUALITY HOME Építőipari és Szolgáltató Kft. egyébként nem ismeretlen Újpesten. A 2014-ben alapított cég építi a 1041 Budapest, Szigeti József utca 6-8. számnál megtalálható, a volt Szülőotthon mögötti részen található „Szigeti Garden” 69 lakásos társasházat.

Címke:

3 thoughts on “Most már szinte biztos: társasház lesz az Ady helyén

  1. Egy újpesti villamos megálló nevét megszavaztatta néhány éve a polgármester úr. Az Ady műv. központ elsöprése a térképről lényegtelen a megállóhoz képest.
    Arra azért igazán kíváncsi vagyok, hogy mi a sorsa az ebből beszedett pénznek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük