Bárdos Artúr – január 14.

Újpest

Mai álláspontom szerint, a színpad lényege a darab lelkét kivetítő szó és mozdulat, másszóval: a színészi játék és ennek egy magasabb, túlnyomóan zenei egységben összefogott kicsengetése, összhangja.”

 

Bárdos Artúr (Budapest, 1882. április 2. – Buffalo, Egyesült Államok 1974. augusztus 10.) magyar színházi rendező, rádiós és filmrendező, esztéta, egyetemi magántanár, színházi író, költő, dramaturg, publicista. A Színjáték szakfolyóirat alapítószerkesztője, az 1932–1938 között működő Művész Színház és – 1917-től kisebb-nagyobb megszakításokkal, közel három évtizeden átalakítása – a Belvárosi Színház alapítóigazgatója.

Újpesten egy utca viseli a nevét.


Milyen színház a Komédium?

Tényleg, milyen is?

Lehet mondani, hogy szép, azt, hogy kicsi, pincestúdió, kamara, jó, rossz, érdekes, netán modern – így együtt a helyről és mindarról, ami venne zajlik.

Szándékunk szerint a kellemes környezet csak az egyik összetevője a színházi élménynek, a lényeg, ami a színpadon történik.

A színház létrejöttekor a Komédium nevet nyerte. Szerencsés választás volt, mert minden műfajt magába foglalhat. Nem csupán a komédiát, ami talán az alapítók szeme előtt lebegett – pedig mennyire hiányzik egy ilyen színház! -, de Verebes István jól tudott darabot választani, és ez eldöntötte a Komédium sorsát. Számos drámai kísérlet után 1991. október 14-én Slawomir Mrozek Striptease-ét mutatta be a színház Eperjes Károllyal, Gáspár Sándorral, Szabó Györggyel, Taub János rendezésében. Öt évig játszottuk hatalmas sikerrel, és az előadás meghatározta a színház arculatát és közönségét. Nézőink a budapesti Katona József Színház művészeivel együtt jöttek, és szerencsére maradtak. A fiatal értelmiség színháza lettünk, ha a művek hozzájuk szóltak. Ödön von Horváth Pollinger kisasszony és a férfiak című műve Pap Verával, Maros Gáborral, Bodolay Géza rendezésében ősbemutató volt és újabb színt hozott, majd egészen fiatalok jelentek meg a színpadon: Kállóy Molnár Péter vezetésével Kálid Artúr, Tóth-Gáspár András, és berobbant a S.Ö.R., azaz Bergson-Long-Singer-Shakespeare: Shakespeare Összes Rövidítve – hatalmas sikerrel mind a mai napig. Ezzel a három különböző művel és rendezővel teljessé vált a Komédium arculata, sőt ami lényeges, egységes színházi stílusjegyek kapcsolták össze a műsortervet, noha ezt először csak félve reméltük, nem tört mozaikká a kialakított kép.

Tehát milyen is a Komédium?

A színház vezetése úgy gondolja – és ezt szeretném megtartani -, hogy a közép-európai kamaradrámák színháza, amelyből nem kizárt a tengerentúli európai gondolkodás sem. Hiszek abban, amit Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház legendás igazgatója írt 1943-ban: „Mai álláspontom szerint a színpad lényege a darab lelkét kivetítő szó és mozdulat, másszóval: a színészi játék és ennek egy magasabb, túlnyomóan zenei egységben összefogott kicsengetése, összhangja. Van valami, ami a művészi élmény veleje, a lelke minden magasabb értelemben ennek nevezhető színpadi alkotásnak, tehát minden olyannak, amely nem véletlenekből, legjobb esetben is egyéni színészi alakításokból valahogyan összealakuló színházi előadás, hanem amelyet valami rendezői szándék és a darab lényegéből kiinduló rendezői vízió fog össze művészi egységbe. Ezt a valamit talán úgy nevezhetném, hogy: a színpadi előadás ritmusa. Minden darabnak és ezzel együtt minden, a darabot tolmácsoló jó előadásnak is más és más ritmusa. A színpad számomra részben vizualitás, de elsősorban zeneiség kérdése. Sztaniszlavszkyék számára például a színpad elsősorban: lelki élmény kérdése, a színész átélésének és az átélés kifejezésének kérdése. Ez is végtelenül, elmaradhatatlanul fontos. De szerintem mégis csak részletkérdés ahhoz képest, amit egy előadás egészének ki kell fejeznie. Az átélés inkább a színész kérdése, mint az előadásé. A színésznek ezt el kell intéznie önmagával, minél tökéletesebben, minél egyszerűbben és meggyőzőbben, de a színészi élményt aztán be kell illeszteni egy zeneileg összehangolt előadás ritmusába, melyben maga az élmény és kifejezése: még csak nyers, naturalisztikus elem, még nem is egy magasabb zenei egység megcsendítésének már kialakult részlete. Ezt még előbb bele kell illeszteni az előadás egészébe, össze kell hangolni az előadás egész ritmusával.”

És aki mindezt megteremti, az a rendező – a színészeivel. Van egy alapelvem: a Komédiumban nálam csak jobb rendezők dolgozzanak. Ez számomra is fontos, ha rendezek, mert legalább olyan jól szeretném megcsinálni, mint aki jobb, mint én. De a legfontosabb az, hogy a közönség egymástól eltérő, nagy egyéniségek alkotásait láthassa, és egy egységes arculatot teremtsünk sok színből.

Ez kezdődik a darabválasztással, folytatódik a rendező személyével, és így érünk el a színész egyéniségéig. Mert mit is írt Hevesi Sándor 1908-ban: „Az átélés intenzitása szerint a színész: komédiás, virtuóz vagy művész. Tehát: mesterember, mester vagy művész…A művész nem a személyével hat, hanem az egyéniségével. Mindig csak azt adja magából, amit a szerep csal ki belőle. Egész embert ad s nem egész személyt, s úgy éri el ezt, hogy bár mindig ugyanőt látjuk a színpadon, mégsem látjuk mindig ugyanazt. Sohasem a szépségét látjuk, a személyes hangját halljuk, hanem mindig csak módosulatait – a szerepen keresztül. A komédiás alakoskodik, a virtuóz átalakít, a művész alakít. A komédiás utánoz, a virtuóz játszik, a művész él a színpadon. A komédiás rendesen kevesebbet, a virtuóz többet ád a kelleténél, a művész csak annyit ad, amennyi kell, sem többet, sem kevesebbet.”

A színház az 1998/99-es évadot Samuel Beckett Végjáték című művével kezdi, amelyet Darvas Iván fordított és alkalmazott a Komédium színpadára. Szereplők: Darvas Iván, Mácsai Pál, Tanai Bella és Gönczöl János, díszlettervező Rajk László, rendező Kolos István.

Az arculatunkat, amelyet hét éve találtunk meg, a jövőben is szeretnénk megőrizni, és reméljük, a Dunaholding Rt. ezután is fontosnak tartja a Komédium működését.

– Radó Gyula, a Komédium művészeti igazgatója –

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük